Már az elején le kívánom szögezni, hogy a Fővárosi Önkormányzat valóban nincsen könnyű helyzetben, amikor az egészségügyi ellátás szervezését kellene irányítania, hiszen néhány idősotthonon kívül nincsen szociális- vagy egészségügyi szolgáltató a kezében; a kórházak, vagy egyetemi vagy állami irányítás alatt vannak, a szakrendelők és az alapellátás pedig a helyi önkormányzatokhoz tartoznak.
Éppen ezért tűnhet teljesen jogosnak, hogy a Főváros tulajdonképpen tehetetlen, béna kacsa ebben a rendszerben az egészségügyet tekintve, nem is nagyon van lehetősége befolyásolni az egészségügyi ellátórendszert. De valóban így van-e ez?
Ahogyan az egész ország egészségügyi helyzete, úgy a fővárosi is borzasztó állapotban van. Dacára annak, hogy Budapesten számos kisebb-nagyobb magán egészségügyi szolgáltató is megtalálható, illetve az állami ellátást - a hagyományos kórházi struktúra mellett - az országos intézmények és a Semmelweis Egyetem is kiegészíti.
Csakhogy. Bármely más megyében a kisebb városi kórházak mellett - ahol kap vagy nem kap ellátást az ott lakó - a nagyobb problémákra ott van a megyei intézmény, mint a betegút vége. (Ahol szintén vagy időben kap a beteg ellátást, vagy esetleg néhány tíz, esetleg száz kilométerrel arrébb a másik megyeiben.) Vagyis van egy jól-rosszul működő rend és útvonal a beteg számára. A betegvándoroltatás vidéken eddig azért az alkalmi kategóriába illett (bár egyre többször kerül sajnos már erre sor), addig ez Budapesten a rendes betegút része. Budapesten 19 akut fekvőbeteg ellátást biztosító intézmény van, ezen intézmények 45, egymástól kisebb-nagyobb távolságra eső telephelyen helyezkednek el, szanaszét szórva a városban. Nem meglepő ezek után, hogy a Budapest és Pest megye sürgősségi és akut ügyeleti beutalási rendje 67 oldalas. Azaz a betegellátás és beutalás ezen intézmények között annyira bonyolult, hogy 67 oldalas dokumentum tudja csak ezt szabályozni. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy míg ennyi helyen próbálnak ellátást biztosítani, az amúgy is kritikus humánerőforrást ezzel a széttöredezett rendszerrel tovább csökkentik. Így végül majd mindenhol oda jutunk, ahol most a Dél-Pesti Centrum Kórház és a tőle egyébként három kőhajításra levő Péterfy Kórház áll, hogy az egyik intézményben páros, a másik intézményben páratlan napokon van csak sebészeti betegellátás, műtét, miegymás. Arról, hogy ez miért komoly probléma, itt írtam részletesebben.
Tehát teljesen világosan látszik, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel, humánerőforrással nem lehet ennyi helyen még tisztességtelen ellátást sem nyújtani. Annak ellenére sem, hogy Budapesten a szakorvos-, vagy szakdolgozóhiány tulajdonképpen relatív. Hiszen bár itt meglenne számszerűen az ellátáshoz szükséges orvos/ápoló létszám, a teljesen széttöredezett intézményi rendszer miatt mégis humánerőforrás-hiány alakul ki. Ugyanis 10 kórház üzemeltetéséhez fajlagosan több személyzet szükséges, mint ugyanannyi beteget ellátó 4 kórház üzemeltetéséhez.
Ez a probléma nem tegnap keletkezett, de az egészségügyben jelentkező egyre égetőbb általános humánerőforráshiány sokkal inkább felszínre hozta ennek a rendszernek a fenntarthatatlanságát. Ez a teljesen pazarló, 19 kórházi és 45 telephelyes intézményi rendszer, nemcsak a kórházi betegellátást veszélyezteti, hanem egyenesen a sürgősségi ellátást is, hiszen egyrészt a betegek késve kapnak ellátás, ha az egyik helyen diagnosztizálják a gyanút, de máshova kell küldeni, másrészt ezen szállítások annak a mentőkapacitásnak terhére történnek, amelyek Budapest akut ellátását hivatottak megoldani. (Ez pusztán az egyik, de nem elhanyagolható oka annak, hogy a főváros mentőellátása mai napig nem megoldott.)
A fentiekből azonnal következik az első hosszútávú, azonban egy választási ciklus alatt megoldható megoldás a budapesti fekvőbeteg-ellátás átalakítására.
Budapestnek és Pest megyének öt, Budapest közigazgatási határain belül lévő, 1500-2000 ágyas kórházkomplexumra van szüksége,amelyek nem 45 telephelyen, hanem egy telephelyen vannak komplexumonként.
Miután van Budapesten legalább három olyan kórház (Szent Imre, Jahn Ferenc, Honvéd), amely - nyilván a korszerűsítés és felújításon kívül - erre a szintre bővíthető lenne, kettőt kellene zöldmezős beruházásként megépíteni, egyet Észak-Budán, egyet pedig a jelenlegi Dél-Pesti Centrumkórház helyén.
Miután a kormány által a Dobogóra tervezett zöldmezős szuperkórház költségvetését 250 milliárd forint körül becsülte a kormányzat, így a két zöldmezős beruházással és a három felújítással, bővítéssel ez a projekt ezer milliárd körüli összegből valószínűleg megállna. Nyilvánvalóan ezt sem a jövendő főpolgármester, sem a Fővárosi Önkormányzat nem tudja megoldani, hiszen ehhez jelentős külső támogatásra van szükség. Azonban az alapvetően elvárható egy főpolgármestertől, hogy ezen projekt mellett töretlenül kiálljon, a megvalósulását a kormánytól kikényszerítse, esetleg közvetlen uniós források segítségével elősegítse.
A budapesti betegellátás középtávú programját három év alatt végre lehet hajtani, és költségében jelentősen elmarad a hosszútávú program költségigényétől, azonban a fővárosi lakosok egy jelentős részének betegellátást komolyan segítheti.
A Főváros gondozásában több szociális ellátó intézmény is van, ezek bővítése kiemelt jelentőségű az akut ellátás tehermentesítése számára. Hiszen jelenleg nagyon sokszor azért fekszik beteg az akut ellátást végző osztályokon, lefoglalva az ottani ápolási- és egyéb kapacitásokat, de magát az ágyat is fizikailag, mert nincs hova küldeni a betegeket. Éppen ezért az újabb szociális intézmények mellett komoly jelentősége lenne új krónikus-, és ápolási osztályok létesítésének is. Ahogyan a kórházi struktúra átalakítása, ez sem képzelhető el külső finanszírozás bevonása nélkül, de napirenden tartása a budapesti lakosok érdeke, így fővárosi feladat.
A budapesti kerületek szakrendelői kerületi kézben vannak, és nyújtanak szakorvosi ellátást. Sajnálatos módon azonban, mint mindenhol az egészségügyben, itt is súlyosan befolyásolja az ellátáshoz való hozzáférést egyrészt a humánerőforrás-hiány, másrészt a párhuzamos rendszerek fenntartása.
Éppen ezért nem ördögtől való gondolat lenne, hogy a kisebb belső kerületek szakrendelését egy nagyobb egységbe kell szervezni (például a Péterfy Kórházba szervezni az V. VI, VII. kerületi szakellátást), ahol a beteg egy helyen kaphatja meg az egymást kiegészítő, vagy egymásra épülő ellátások különböző elemeit.
Ráadásul ebben az eseteben kisimulnának azok az egyenlőtlenségek, amelyek jelenleg a kerületi szakrendelői ellátást jellemzik, ami szerint az egyik kerületben endokrinológus érhető el, a másikban pedig bőrgyógyász. Kevesebb beteget nem jelentene a rendszer, sőt az a félelem is érthető, hogy míg “A” kerületben a bőrgyógyászati várólista három hét volt, egy ilyen egyesülés után ez öt hétre is felugorhat. Ugyanakkor az a haszon is megjelenik, hogy ugyanezen betegcsoport számára elérhetővé válik az endokrinológiai rendelés is és mindemellett az egynapos ellátás sokkal szélesebb területen tud megoldást nyújtani a betegek számára is.
Amennyiben a helyi önkormányzatok segítségével a Fővárosi Önkormányzat plusz forrásokat is biztosít ezen egyesült szakrendelők számára, úgy ez akár a magánszektorba való szakorvosi kiáramlást is megfoghatja, sőt visszafelé is irányíthatja. Ugyanezen nagyobb szakrendelőkben az egynapos ellátás mellett egynapos kis klinikum is működhetne, egy 0-24 órás rendelkezésre álló, kisebb problémák megoldására szolgáló walk-in klinikával, néhány ágyas fektetővel, ahol egyrészt a jelenlegi ügyeleti rendszernél kiterjesztettebb sürgősségi ellátást kap a beteg, azonnal elérhető betegágy melletti diagnosztikával, másrészt nappali, jelenleg kórházi befekvést igénylő kisebb ellátásokat is biztosítani tud, mint például a vércukorszint beállítást.
Ez valóban sértheti a helyi önkormányzatok érdekeit, ugyanakkor meg kell érteni, hogy ezzel a saját lakosai számára is egy kiszámíthatóbb, biztos ellátást tud garantálni, még akkor is, ha ez két metrómegállóval arrébb lesz. A beteg így egy helyen megkap mindent a vérvételtől az MRI-ig és a bőrgyógyászig, ahol le is szedik azt, amit le kell - lehetőleg még aznap.
Ehhez megint csak leginkább akaratra van szükség, hiszen fajlagosan is olcsóbb fenntartani egy háromezer négyzetméteres szakrendelőt, mint három darab egyenként ezer négyzetméteres intézményt.
Budapest egészségügyi ellátásán azonnal egy éven belül megoldható rövidtávú programmal is sikeresen lehet segíteni, ha van erre politikai akarat és igény. A főváros sürgősségi ellátása nyugodtan nevezhető botrányosnak. A sürgősségi osztályokon hosszú órákat kell várni, míg ellátást kap a beteg. A mentők kiérkezési ideje annak ellenére siralmas, hogy napi rendszerességgel vidéki mentőegységek garmada jön a budapesti ellátás kisegítésére. Miután a betegek hosszú szakorvosi várólistával szembesülnek, így a sürgősségi osztályok felé keresnek egérutat, ami a terhelést ezen osztályokon tovább fokozza.
Éppen ezért a Fővárosnak nem CT/MR szolgáltatást kellene vásárolnia magánszolgáltatóktól - hiszen ezen szolgáltatással pontosan Budapesten nem volt gond (erről itt és itt olvashat) -, hanem olyan szakorvosi óraszámokat kell vásárolni a magánszolgáltatóktól, amelyek segítségével például a daganatgyanús esetek kiszűrhetőek, vagy amelyek az állami ellátásban nehezen, nagyon hosszú várólistával érhető el.
Ugyanakkor mielőtt még - az amúgy igencsak problémásan működő - budapesti kerületi ügyeleteket behabzsolná a rendszer, létre kell hozni egy fővárosi és nem kerületi szinten elérhető, jól felkészített diszpécser rendszert, ahol a betelefonáló emelt szintű telefonos segítséget kaphat egészségügyi kérdésekben. Mindemellett semmi nem tiltja, hogy amíg a kaotikus kórházi rendszer fennáll Budapesten, addig akár három-négy, a Fővárosi Önkormányzat által finanszírozott emelt szintű mentőegységet állítson hadrendbe, ugyanennyi szállítási kapacitással.
És a végén még nem beszéltem arról a feladatról, amit a házi ápolás, hospice ellátás azonnali segítsége jelentene. Kétmilliárd forintból az erősen fogó tollal számolt 7000 forintos házi ápolási óradíjból 32 évnyi házi ápolás lenne biztosítható, és akár ennek az összegnek a fele is brutális segítség lenne a hospice ellátás hozzáférhetőségének jelentős növeléséhez is. Ezzel ismét az akut ellátást tudná tehermentesíteni a rendszer, ami közvetve, de közvetlenül is hozzájárulna a várólisták csökkentéséhez.
Véleményem szerint ezek azok a hangsúlyok, amelyekkel a budapesti lakosok ellátása érdemben javítható. Ezen programok egy része önállóan is megoldható, míg másik részükhöz valóban elengedhetetlen az állami szerepvállalás is. Azonban amennyiben ezen utóbbi kérdéseket nem vállalja fel a jövendő főpolgármester, úgy az állami szerepvállalás sem fog megvalósulni