Nem tudja ellátni alapfeladatát a Mentőszolgálat, Budapesten közterületen, fejsérült gyerekhez egy órás a kiérkezési idő

Jómagam a kilencvenes évek közepétől 2010-ig szerves része voltam az Országos Mentőszolgálatnak, de ezt a fajta szétesést, szervezetlenséget még soha nem tapasztaltam.

Tegnap az egyik gyerekem suli után felhívott, hogy az osztálytársa, egy 14 éves lány elesett az utcán, fejét csúnyán beütötte, vérzik, szédül.

Az már önmagában megér egy posztot, hogy a XII. kerületi Önkormányzat ilyen nyugdíjas- és gyerekcsapdákkal kívánja a Föld túlnépesedését megoldani, mint ami az alábbi képen látható.

De visszatérve a a gyerekhez, néhány orvosszakmai keresztkérdés után miután a sérült közterületen volt és kiskorú és mégiscsak fejre esett az önkormányzati csapdán, szédült, na meg vérzett is, mentőhívás mellett döntöttem, miközben persze a helyszínre igyekeztem.

Itt volt egy pillanatnyi zavar, hiszen a koronavírus-járvány kezdetéig Budapesten -az országban már egyedül- közvetlenül a 104-es segélyhívószámon is lehetett mentőt hívni. De most már a jelek szerint ez a lehetőség megszűnt, ugyanis a szombathelyi, vagy miskolci telephelyen működő Egységes Európai Segélyhívószám, a 112 diszpécsere válaszolt és adta tovább a hívást a mentőknek. (Arról, hogy mennyire akadályozza és nehezíti a mentést a közbeiktatott 112-es hívószám, itt írtam).

Az alapadatok felvétele után így a hívásom a Mentőszolgálathoz kapcsolódott át, ahol kezdtem elölről az egészet, ki vagyok, miért hívom, mi történt, kivel és hol. Ekkor még abban hitben éltem, hogy az általam is jól ismert budapesti irányítócsoporthoz került a hívásom, így a megfelelő helyismerettel rendelkező irányítónak közvetlenül adhatom át az információkat. Sajnos gyorsan rá kellett jönnöm, hogy nem erről van szó, hanem a 112-es hívás átkapcsolása úgynevezett túlcsorduló hívás, azaz az országban levő 26 mentésirányító csoport valamelyike veszi fel a feladatot. Erre azért van szükség, mert

így a vidéki irányító központok segítenek be. A beteg- és az esetadatok elmondása után abban állapodtam meg a mentésirányítóval, hogy amikor a helyszínre érkezem, tájékozódás után visszahívom őket a helyzetjelentéssel.

A megbeszéltek szerint az első hívást követően 11 perccel később, 15 óra 01 perckor újrahívtam a 112-es hívószámot, ahol ismét a szombathelyi, vagy miskolci operátor válaszolt a hívásra, akinek elmagyaráztam, hogy mentők várják a hívásomat, újabb másfél perc után végre a mentőkkel tárgyaltam, ezúttal a somogyi mentésirányítás válaszolt, aki felvett minden új információt,

A következő fél órában átsuhant a fejemen, hogy azon a telefonszámon, amelyet régen a Mentőszolgálatnál a betegszállítási feladatokra használt a Központi Irányító Csoport, megkérdezem, hogy esetleg eltévedtek-e, vagy vigyem-e én be a gyereket a kórházban, azonban ez a szám bár kicsörgött, senki nem vette fel, a 104-en keresztül meg a fenti kudarcok miatt már nem is próbálkoztam.

Az már a koronavírus-járványt megelőzően is bevett gyakorlat volt, hogy a fővárosi feladatok ellátáshoz viszonylag gyakran vidéki egységeket vezényeltek. Ezzel mindössze az a probléma, hogy ezen egységeknek ide is kell jönni, amely napi szinten ezen egyetlen mentőegység esetén is 400 kilométer plusz futásteljesítmény és négy óra mentőmunka kiesés a személyzet számára, hiszen két-két órát minimum utazással töltenek, tehát az effektív munkaidő négy órával kevesebb, ráadásul a helyismeret hiánya és a budapesti egészségügyi ellátás kaotikus volta miatt fogalmuk sem lehet, hogy kit mivel, milyen intézménybe kell szállítani.

A fentikből egyenesen következik, hogy a Mentőszolgálat működése a jelenlegi menedzsmenttel nemcsak hogy fenntarthatatlan, de alapvető feladatát a mentést sem tudja ellátni. Miközben a Európa és a világ fejlettebb felén az esemény bejelentését követő kiérkezési idő egyre csak csökken, nagyvárosok esetében ez kevesebb, mint 7-8 perc, addig ez hazánkban fordítottan működik. Olyannyira igaz ez, hogy a Mentőszolgálat unortodox kreativitással már nem is a világon szinte mindenhol elfogadott telefonhívás körüli időponttól kezdte el mérni a kiérkezési időket, hanem attól az időponttól, amikor talált végre egy szabad mentőegységet, akiket riaszthat a feladathoz. A kettő, azaz a telefonos segélyhívás és a riasztás között pedig akár órák is eltelhetnek, csak ez nem jelenik meg a statisztikákban, ha csak nem a halálozási rovatban.

De ezen különösképpen nem is lehet csodálkozni, hiszen a minőségi ellátás helyett a menedzsment sokkal inkább szeret olyan fontos dolgokkal foglalkozni, mint azon elismert budai állomásvezető főorvos kirúgásával, és vegzálásával, aki megengedte az állománya számára, hogy a lebontásra ítélt Budai Mentőállomáson focimeccset tarthassanak a dolgozók a romok között.

A mentésben résztvevő diszpécserek, irányítók és mentődolgozók most profi munkát végeztek köszönet nekik ezért, ebben az embertelen, szervezetlen, amatőr rendszerben, ahol a menedzsment felől bűzlik a hal.

A gyerek szerencsére jól van.