A második felvonás, azaz mely lépések azok, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy megússzuk a negyedik hullámot

Előző cikkemben utaltam arra, hogy két részes az az anyag és javaslatcsomag, amit most meg kellene fontolni a negyedik hullám hatásainak csökkentése érdekében.

Mindeközben számomra nagyon úgy tűnik, hogy hathatós intézkedések helyett inkább valamiféle brutálisan infantilis verseny kezd kialakulni a kormányzati szereplők között. Mintha azon versenyeznének az általuk keltett viharban, hogy ki tud nagyobb baromsággal több krumplit megszerezni, amit egyfajta kreditjátékként a NER Tours valamely charter-járatán, vagy a Lady MRD fedélzetére foglalható percekért váltanak be. Pedig lenne mit tenni a krumpligyűjtés helyett az egészségügyben, amennyiben nem akarják teljes mértékben kiüríteni a szektort és lezárni mindent, megállítani újból a gazdaságot. Ne legyenek hiú ábrándjaink az idő rövidsége és a kormányzat tehetetlensége miatt másról már nem lehet szó, mint damage control-ról, azaz kármentésről.

Nagyon fontos elsődleges lépésnek kell lennie az egészségügyi dolgozók elvándorlásának megakadályozása.

A háziorvosi rendszer felkészítése után nem állhatunk meg a következő lépcső, a szakrendelők negyedik hullámra való felkészítése előtt sem. Ugyanis az itt is igaz, hogy az a beteg, aki belátható időn belül nem kap szakorvosi vizsgálatra időpontot, az jobb esetben a magánszolgáltatóknál, rosszabb esetben - és sajnos ez az, ami igazán leterheli a rendszert - a sürgősségi osztályon fog megoldást keresni a problémájára. Amennyiben pedig a sürgősségi osztályok ilyen betegekkel telítődnek, azokra marad kevés kapacitás, akiknek az élete múlik ezen.

Mégis talán az egész járó-fekvőbeteg ellátásban a szakrendelők felkészítése a legegyszerűbb feladat.

Nem szabad innen kirendelni, elvezényelni egészségügyi dolgozókat, ellenben megyei szinten létre kell hozni egy olyan online fórumot, ahol a háziorvosok feltölthetik egy-egy adott esettel kapcsolatos kérdéseiket és erre szakorvosi választ és javaslatot kaphatnak belátható időn belül. Azaz meg kell teremteni egy online, interaktív konzultációs felületet, ahol a háziorvos és a szakorvos egymásra talál. Ez sokkal gyorsabban tudná kiszolgálni a megnövekedett igényeket, nyitva hagyva a beteg szakorvosi offline vizitjének a lehetőségét is.

Szintén kívánatos a szakrendelők kivonása az oltási rendből, ezt mint írtam, oltócentrumokban kellene megoldani. Ezen a szinten a legfontosabb cél az lenne a negyedik hullám előtt/alatt és utána, hogy a kórházakra erősödő nyomást csökkentse a szakrendelői hálózat. Ide most minden olyan felszerelést meg kell adni, amely ezt a munkát elősegítheti.

Azonnal le kell állítani a bázis-finanszírozást és visszaállni teljesítményalapú finanszírozásra, ugyanis így senkinek sem érdeke dolgozni. A kórház ugyanis ebben a rendszerben a bázis alapú finanszírozás miatt egységesen megkapja ugyanazt a pénzt, amit még tavaly megállapított számára a NEAK, függetlenül attól, hogy egyáltalán nyújt-e teljesítményt. sőt így amennyiben implantátumokat, vagy fogyó eszközt használ, tulajdonképpen csak a saját adóságállományát növeli. (Erről egyébként Svéd Tamás írt egy remek cikket. )

Értelemszerűen ily módon a várólisták tovább terjeszkednek a végtelenbe és tovább és ez még a kisebbik gond. A nagyobb az, amit már elég erősen érezni is lehet, hogy az akut ellátásában is elindult a pingpongozás a betegekkel. Azaz jelentkezik a beteg X intézménynél, ahol ellátás helyett továbbküldik Y-ba és így tovább, hiszen ha hozzányúlnak, akkor is adott összeget kap az intézmény, ha nem, akkor is. Az egészségügyi jogviszony bevezetésével az orvosi fizetéseknek felső határt szabtak. Ez megint csak egy negatív ösztönző, hiszen bármennyit is dolgozik egy orvos, ugyanannyi bevétele lesz, akár napi kettő, akár 50 beteget látott el.

ezt is haladéktalanul pótolni kell. Hiszen megfelelő ösztönzés, és számonkérés nélkül nem lesz sem munkakedv, sem minőség.

Előre megjósolhatóan, ostobán félrement az állami és a privát szektor szétválasztásának kísérlete is. Azzal ugyanis, hogy állami szektorban dolgozó orvos nem kezelheti állami finanszírozásban azt a beteget, akit magánellátásban már fogadott, nem mást értek el a jogszabály szerzői, mint a kapacitás csökkentését, a várólisták további növelését, most pedig éppen a várólisták csökkentése és a kapacitás növelése lenne cél, tényleg szinte bármi áron. Azért, hogy a negyedik hullám tetőzésekor minél kevesebb beteg várjon ellátásra.

és rávenni, hogy a várólisták csökkentése érdekében lássanak el biztosított betegeket is. Meg kellene fontolni a magánszolgáltatók közfinanszírozásának bővítését.

Továbbá a megnövekedett várólisták feldolgozása érdekében a teljesítmény volumenkorlát (TVK) nélküli finanszírozásra kell átállni és minden ösztönzőt bevetni, hogy a kórházak beavatkozásainak száma növekedjen, a várólisták hossza csökkenjen. Az teljességgel érthetetlen, hogy a COVID nyomás csökkenésével ez még miért nem történt meg.

Sokszor mondtam, de a fenti hibákból egyértelműen következik, hogy ezt az egészségügyi jogállási törvényt a szemétbe kell dobni -a hálapénz tiltása és a bérek megtartása mellett- mert ott a helye, sőt mi több, a példákból láthatóan életveszélyes is.

A negyedik hullámmal kapcsolatos intézkedések az egyik sarkalatos pontjának kell lennie, hogy

hanem minden megyei szintű kórházban szervezzék meg az infektológiai osztályokat (ez nincs mindenhol) és minden ilyen intézmény képes legyen COVID betegek ellátásra.

Ahhoz, hogy ne fordulhasson még egyszer elő olyan helyzet, hogy a kórházak jelentős része teljesen bedugul és nem tud hova beteget helyezni,

ha másképpen nem, akkor a WHO ajánlás szerint akár állatorvosi laborok bevonásával is. Így megelőzhető lenne az, hogy egy beteg napokig egy négy-hat ágyas kórteremben egyedül legyen, amíg az eredménye meg nem jön, miközben már a folyosón sincsen hely.

Sajnos az információim alapján számos olyan beteg halt meg, akik valószínűleg menthetőek lettek volna, ezen betegek egy része úgy halt meg, hogy a halál okát, légútvesztés, vagy az oxigénpalack kifogyása, illetve a lélegeztető gép riasztásának észre nem vétele okozta. Ez annak volt köszönhető, hogy kevés személyzetre jutott rendkívül sok beteg, és/vagy ezen betegek nem egy erre az ellátásra alkalmas intenzív osztályon, hanem egy sebtiben kialakított kórteremben kaptak ellátást.

Könnyű azt belátni, hogy amennyiben nincs minden kórteremben ápoló - márpedig erre sem a múltban nem volt példa, sem a jövőben nincs reálisan kilátás - addig, amíg a 40 betegre felügyelő két ápoló éppen az egyes kórteremben dolgozik, az, ami a 23-as kórteremben történik értelemszerűen elkerüli a figyelmüket: nem látják, hogy a beteg kitépi a lélegeztetéséhez szükséges tubusát, nem hallják a lélegeztetőgép riasztását, hogy kifogyott az oxigén palack, vagy egyéb probléma merült fel. Ezért - miután parancsszóra több dolgozó nem lesz a rendszerben - ajánlatos már most a szakmai szervezetekkel gyorsan kidolgozni olyan oktatási protokollt, amellyel önkénteseket lehet ideiglenes segédápolói munkára felkészíteni. A sebtiben összetákolt intenzív osztályos kórtermeket pedig el kell látni olyan központi monitor-, vagy legalább kamera-hálózattal, ahol a betegek egy központi helyről is megfigyelhetőek.

Végül, de nem utolsó sorban

- vélhetően több ezer embere halálát okozva ezzel - az olyan egészségügyi információk szabad áramlását, amelyek elősegítették volna a COVID korszerűbb gyógyítását, és a kórházak egyenletesebb terhelését. Azonnal létre kell hozni olyan csomópontokat, ahol órára pontosan lehet követni egy-egy kórház, osztály leterheltségét és ahol régiós szinten az egyenetlenségek vagy a betegek, vagy a személyzet, vagy az eszközök átirányításával kiküszöbölhetőek. Ennek járulékos haszna lenne az is, hogy a lakosság a valóság megkérdőjelezhetetlen szeletét megismerné a reális tájékoztatók alapján. Ezen ismeretek birtokában pedig tényleg fekete öves idiótának kell lennie annak, aki az oltás helyett a lélegeztetőgépet választja.

Persze ennek végrehajtásához szükséges lenne némi szakértelemre, ami most -ha jól látom- éppen nem ér rá, hiszen a visszaugrottunk a 70-es évekbe, ahol a Varsói Szerződés tagállamai az elképzelt ellenség ellen folytatnak hadgyakorlatokat, ahol a megzavarodott vezető magával levelezve saját magához motyog.