Kásler Miklós immár sokadik ellentmondásos, káoszfokozó utasítását adta ki az egészségügyi dolgozóknak. A legvitatottabb intézkedése eddig a kórházi ágyszámok hatvan százalékos „felszabadítása” volt a húsvéti ünnepek alatt. A rendelkezés mindenkit sokkolt, betegeket, hozzátartozókat, dolgozókat és kívülállókat egyaránt, ennek ellenére ezt így vagy úgy, de végrehajtották. Az intézkedésnek azonban többen is ellenálltak, mégpedig nyíltan: például a Bajcsy Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának a vezetője, vagy Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója, akit ki is rúgtak engedetlensége miatt. Aki ismeri a magyar egészségügy meglehetősen feudális hűbérviszonyokra épülő világát, csak az érti, hogy ez micsoda törés a rendszerben. És volt számos olyan eset is, amikor az ellenállás csak csendben, fű alatt szerveződött, nem kapott publicitást. Mindez úgy, hogy a kórházakban kirendelt egyenruhás parancsnokok vigyázzák a rendet, és már a jelentlétükkel is gyakorolnak még egy kis pszichológiai nyomást az egyébként is végtelenül kiszolgáltatott, nagy hatalmú feletteseiktől függő dolgozókra.
Kásler ágyfelszabadítós intézkedése még ebben a rendszerben is kisebbfajta lázadást eredményezett. Olyat, ami teljesen szokatlan módon a kormánypárt elitjét is megmozgatta. Ennél is fontosabb volt az a kívülállóknak talán kevésbé érezhető lélektani hatás, amit a magyar egészségügy rendszerében okozott. Hosszú ideje ez volt az első olyan utasítás, amelynél el kellett gondolkodnia az ellátónak, hogy a lelkiismerete, az orvosi hitvallása alapján döntsön, és kockáztassa a fegyelmit/kirúgást/büntetést, vagy szó nélkül hajtsa végre a parancsot, és küldje el azt a beteget is, akinek az otthoni ellátása nem biztosított.
Ráadásul úgy hozták ebbe a helyzetbe, hogy fogalma sem volt, milyen tények, adatok alapján adta ki az utasítást a miniszter. Senkivel nem közöltek semmit, csak a parancsot. Mára viszont mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy semmilyen szakmailag megalapozott számítás nem volt az ostoba és kegyetlen intézkedés mögött, a járványhelyzet biztosan nem indokolta az ágyfelszabadításokat.
Ezután hogyan vegyen komolyan bármilyen utasítást az egészségügy egyszerű robotosa?
A bizalom talán eddig sem volt nagy a szakterület politikai vezetésében, de most sokakban végképp megtörni látszik: még azok is, akik a magyar egészségügy parancs-értettem világában szocializálódtak, és eddig zokszó nékül hajtották végre az utasításokat, ezek után már el-elgondolkodnak: vajon akkor is engedelmeskedniük kéne a minisztériumi parancsoknak, ha értelmetlennek tűnnek, ellentmondanak egymásnak, és még a betegeknek is ártanak? Lehetséges az, hogy az egészségügyi vezetés olyan döntésekre kényszeríti őket, amelyek az esküjükkel is ellentétesek?
Ebben a hangulatban jön a következő Kásler-levél, amely a járvány tetőzése után az egészségügy újraindításáról rendelkezik. Természetesen ezt a levelet is a hagyományoknak megfelelően, a háromnapos ünnep előtt, éjjel küldték meg, nehogy tisztességesen felkészülhessenek a címzettek. A miniszteri levél mellékleteként küldték meg a pontos intézkedési utasítást, ami „Az egészségügy újraindítása 2020. május 4-től” címet kapta, és alapvető céljának nevezi a lakosság egészségének védelmét, a további súlyos tünetekkel járó, illetve halálozást okozó megbetegedések számának csökkentését.
Amennyiben az egészségügyi dolgozók pontosan betartanák az intézkedés pontjait, éppen növelnék a súlyos tünetekkel járó betegségek számát, valamint a betegek halálozási arányát is. A rendelkezés ugyanis számos beavatkozás előfeltételévé teszi az úgynevezett PCR-teszt elvégzését. Ez a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas legpontosabb teszttípus, a polimeráz láncreakció elvén alapul, komoly laborfelszerelés és szaktudás kell az elvégzéséhez. Tehát, mielőtt valakit műtétre küldenek, mondjuk valamilyen daganattal, tesztelni kell koronavírusra. Ez még érthető is lenne ilyen helyzetben, viszont teljesen életszerűtlen. A tesztek elvégzésére egyszerűen nincs elegendő kapacitás. A négy orvosi egyetem éppen most kezdi monstre szűrőprogramját, 17 ezer alany bevonásával, ezzel is radikálisan szűkítve a hozzáférés lehetőségét. Vasárnap az ATV-ben nyilatkozta maga Merkely Béla, a SOTE rektora, a nagy szűrőprogram főszervezője, hogy a nemzetközi piacon is nagyon nehéz hozzáférni a tesztanyagokhoz, szó szerint úgy kell levadásznia mindennap a PCR-tesztekhez szükséges kiteket.
Tehát akkor, amikor nem áll rendelkezésre elég teszt, amikor az összes labor csúcsra jár, amikor egy óriási tesztelési program indul 17 ezer ember bevonásával, a miniszter előírja a szükséges beavatkozások előtti PCR-tesztelést. Persze, hogy nem fog menni. Persze, hogy tovább fog várni a beteg.
Ami abban az esetben is így lenne, ha a miniszteri utasítás nem keverte volna az alapfogalmakat, és csak a tervezett járóbetegellátásról szólna, hiszen például a dializált betegek (művesekezelés) esetében ez akár heti háromszori PCR-tesztet is jelenthetne.
A dokumentum szerint tesztre lenne kötelezett például minden onkológiai beteg. De furcsa módon a lázas gyerek vizsgálatához is PCR-tesztre volna szükség, pedig ez az ellátási forma semmiképpen sem nevezhető tervezettnek, hiszen a gyerek nem tervezetten lesz lázas. Ugyanígy megdöbbentően tervezetten kellene a kardiológiai betegeket intubálni (sürgősségi légútbiztosítás), ami azt sejteti, hogy a kardiológiai beteg keringésének leállást előre be kéne jelentenie, vagy tervezetten végrehajtania, tehát a kedves beteg tisztelt keringése pénteken délután három órakor lesz szíves összeomlani, így a hétfőn reggel nyolcas PCR-teszt eredménye pont rendelkezésre áll majd az intubálás pillanatában.
Igaz, hogy a felsorolásból kimaradt a vonatgázolt tervezett ellátása előtti PCR-teszt, de még így is rendkívül sok sürgősségi kórképet felölelő beavatkozásnál szerepel benne.
Az ellátószemélyzet tehát megint azzal a dilemmával találja magát szemben, hogy gyógyítson és életeket mentsen, vagy a kásleri intézkedésnek feleljen meg. És az egészségügy dönteni fog, ha tetszik, ha nem, átlép az intézkedések korlátain, és teszi a dolgát, miközben lebontja azt az évszázados feudális rendet, ami még Kásler korosztályának a normalitást jelentette.