Ez a kettősség jellemezheti az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) működését, a hozzám megküldött adatok szerint.
Előző cikkemben foglalkoztam azzal, hogy ahelyett, hogy a mentés egyik minőségi alappillérét jelentő kiérkezési időn javítana a Mentőszolgálat menedzsmentje, unortodox módon a mérés metodikáját változtatta meg. Ez derült ki a Népszava közérdekű adatigényléséből, hiszen a világon mindenhol mért indikátort, a kiérkezési időt az OMSZ - szakítva a több évtizedes hagyományával is - mostantól nem az egészségkárosodás bejelentésétől, hanem attól a pillanattól méri, amikor a feladathoz szabad mentőegységet is talált, tehát igazából menetidőt mér. Pontosan olyan ez, mint amikor szilveszter éjszaka az ember taxit próbál telefonos rendelés alapján találni, és a taxi csak másfél óra múlva érkezik meg. A taxitársaság pedig azzal a magyarázattal állna elő, hogy kérem, ön csak tíz percet várt a taxira, hiszen 10 perce adtuk át a bejelentését a szabad autónknak. A történet a maga abszurditása mellett csak tovább fokozódott, amikor ezt az állapotot az OMSZ azzal magyarázta az Indexnek, hogy tulajdonképpen teljesen értelmetlen lenne azt az időt mérni, ami a beteg életkilátásait esetleg alapvetően befolyásolná, hiszen szerintük a hívás beérkezésének pillanatától kezdve egyes esetekben különböző időpontok után derül ki, hogy mi is a baj, ezért különböző időkben tudnák indítani a mentőt. Magyarul minden egyes bejelentés után más időpillanatban derülne ki, hogy mi is a probléma és ehhez milyen mentőegységet kellene és mikor riasztania a mentésirányítónak.
Ez helyből nekifutva is egy elég dilettáns és ostoba megközelítés, hiszen a világon számos helyen működik profi - nem a kis magyar szedett-vedett - kikérdezési rendszer, amely protokollszerű kérdéseivel gyorsan segít a döntéshozatalban. És bizonyos idő eltelte után automatikusan felajánl olyan mentőegységet, amely a feladathoz szükséges. Van ahol az óra T0 a bejelentés kezdetekor, van ahol ettől számítva 30 másodperc után és van ahol 4 perc után indul el automatikusan, innen mérik a kiérkezési időt. Erről szól ez a tanulmány is, ami egyébként azt bizonyítja, hogy ha több idő áll a rendszer rendelkezésére, akkor a mentés hatékonyabbá tud válni. Itt egyébként már régen nem a magyar 15 perces kiérkezési idővel, hanem 8 percessel számolnak, így a bejelentés kezdetétől, azaz a telefon felvételétől kezdve sem telik el 12, bizonyos esetekben 13 perc a helyszínre érkezésig. Nem beszélve arról a pofonegyszerű tényről, hogy baj esetén mégiscsak az a fontos, hogy az egészségkárosodás megtörténtének pillanatától mikor kap ellátást a beteg, és nem a menetidő mérése.
Az OMSZ másik állítása az volt, hogy néhány esetben a hívás befejezése után sem lenne értelme a kiérkezési idő kezdőidőpontját elindítani, hiszen például újraélesztés során a mentésirányító a mentőegység helyszínre érkezéséig a bejelentővel vonalban marad. Erre a válaszra is igaz, hogy rendkívül szakmaiatlanul blőd. Hiszen ennek nem mond ellen az, hogy a bejelentés közben adott időpillanatban automatikusan el kell indulnia az órának.
Ezt támasztja alá a Mentőszolgálat Minőségügyi Kézikönyve is: “4.Amikor egyértelművé válik, hogy az eset 1. prioritású, akkor lehetőség esetén azonnal – még a bejelentő kikérdezése közben – el kell végezni a mentőegység riasztását. Amennyiben ez nem lehetséges, a mentőegység riasztása az elsődleges,” Sőt az alábbi táblázat szerint is azonnal el kell indítani a mentőt még a bejelentés felvétele alatt:
Azaz egész egyszerűen nemcsak ostobaságot nyilatkozott a Mentőszolgálat, hanem a saját Minőségügyi Kézikönyvének is homlokegyenest mond ellent. A történet azonban sajnos nem áll itt meg, ugyanis a Mentőszolgálat olyan rossz kiérkezési statisztikával rendelkezik, hogy a 2018-as beszámolóban nem is merték ezeket a számokat közzétenni, utána találták ki a mókolást a metodikával. De ez még így sem lett elég szép az elfogadható eredményhez, hiszen még a kozmetikázott adatok szerint sem ér ki minden ötödik mentőegység a meghatározott 15 percen belül.
Pedig az unortodox metodikával megfűszerezett statisztika mögött még további okosságokat is eszközölhettek a gyalázatos eredmény elfedésének érdekében.
Ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy miután sokszor nem tudnak szabad mentőegységet azonnal indítani, akkor amikor a saját protokolljuk szerint is kellene. Azaz az egyes prioritású feladatokhoz, újabb “kreatív” eszközhöz nyúlhattak. Több, egymástól függetlenül hozzám eljuttatott információ szerint - vélhetően felsőbb utasításra - már az esetfelvételeknél P 1-es kategória helyett, a kevésbé súlyos P 2-es kategóriába sorolják a mentőfeladatot. Merthogy ebben a kategóriában már megengedett az ésszerű várakoztatás, és ez a kategória már nincsen benne a mért 15 perces limitben, amit Rétvári államtitkár oly büszkén 82 százalékos eredménynek könyvelt.
Ezt a feltételezést támasztja alá a hozzám megküldött e-mailek sora is, és az alábbi Stroke bejelentés is.
És az Email idézetek: “gyakorlatilag majdnem minden P2.” vagy “szinte minden 2-es prioritású” Persze sokszor az is előfordul, hogy a mentésirányító felveszi a kevésbé sürgős P 2-es kategóriába a bejelentést - vélhetően csak és kizárólag az előzetes szóbeli utasítás alapján - ellenben P 1-esként kezeli, amit az alábbi email is alátámasztani látszik. “Tehát fölveszi P2-nek úgy, hogy tisztában van vele, hogy a beteg rosszul van. De muszáj, mert ez az ukáz....azért menjetek kékkel, mert szarul van”,
A probléma alapja a Mentőszolgálat menedzsmentjében kereshető, ahol a minőségbiztosítás olyan erős, hogy megengedhető az, hogy az orvosigazgató lejárt működési engedéllyel dolgozzon több, mint egy éven át és ahol az is normalitás, hogy a problémák felfedése és megoldása helyett előző cikkem után a vadhajtások nevű szélsőséges blognak picsogjon Győrfi Pál.
Mindeközben a kivonuló mentősök szembesülnek a valósággal és próbálnak nap, mint nap megfeszítve helytállni, még akkor is, amikor a miért jöttek ilyen későn a legfinomabb bemutatkozás a helyszínen.
A Mentőszolgálat főigazgatója Csató Gábor egyébként 2017 óta vezeti a szolgálatot és őt nevezte ki januárban Kásler Miklós emberminiszter újabb öt évre. A Mentőszolgálat költségvetése több, mint duplájára nőtt 2010 óta, míg az utolsó hagyományosan mért kiérkezési ideje 2017-re 64,9 százalékra esett vissza a 2010-es 77,6 százalékról.