Néha tényleg olyan érzése van az embernek, mintha a vadnyugaton élne, ahol városról városra más és más törvények jelenthetnek életet vagy halált.
Önkényesen, jogcím nélküli sarcokat vezetnek be, miközben az ellátás színvonala soha nem látott mélységbe zuhant.
Most már ott tartunk, hogy egy Borsod megyei kórház szülészetén belépődíjat kértek az apás szüléshez érkező kísérőktől a zsilipruháért (ebben mehetnek be a szülő nők mellé a szülőszobára a férjek/barátok stb.). Ezt a belépőt éppen most tiltotta be a bíróság, első fokon.
De számtalan helyen létezik ilyen-olyan jogcímen kivetett sarc, mint például az edelényi kényelmi díj.
Ezek az esetek rávilágítanak az egészségügyön belüli szervezetlenségre és szabályozatlanságra. A háziorvosi ellátásban és a háziorvosi ügyeleti ellátásban valahogyan bevezetődött a kényelmi díj fogalma. Azaz, amennyiben a hívásra kiérkező orvos úgy ítéli meg, hogy a hívás nem a sürgősségi ellátás keretébe tartozik, úgy kényelmi díjat számláz ki a betegnek, dacára annak, hogy erre semmiféle jogszabályi lehetősége nincs. Ezt a kényelmi díjat sokan, sok helyen büntetlenül használhatják mégis, a legkisebb félelem nélkül.
Ugyanez a díj megjelenik más köntösben a napi orvosi rendelőkben is, sőt léteznek ennél fejlettebb, de nem kifinomultabb lehúzási rendszerek.
Nemrégen hívott fel egy ismerősöm azzal, hogy a kollégája a gyerekét sportorvoshoz vitte alkalmassági vizsgálatra, mert ugye ez szükséges a sportoláshoz. Két hónappal későbbre kapott időpontot, és amikor ezt sokallta, akkor közölték vele, hogy néhány ezer forintos sürgősségi felárért most is megkaphatja soron kívül, fáradjon fel az emeletre. Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez az utóbbi példa nem az állami- és a magánrendelés összemosódása, hanem egyszerű korrupció!
Ahogy talán sejthető a magánérdek és közellátás összefonódása abban a történetben is, amelyben maga az orvostudomány fellegvára a Semmelweis Egyetem egy tanszéke, illetve annak képzőhelye járt el.
Ott ugyanis azt gondolták legmegfelelőbb megoldásnak, hogy az oda jelentkező hallgatókat a képzőhely által javasolt magánszolgáltatóhoz küldik alkalmassági vizsgálatra, tízezer forintos egységáron. Amit egyébként az egyetemnek kell elvégeznie, vagy elvégeztetnie a hatályos jogszabályok szerint, térítésmentesen.
És ez csak a jéghegy csúcsa, mert nem beszéltünk még a kórházi parkolódíjakról és a szakmai szabályokról illetve azok nemlétezéséről vagy a Székely-ügy kapcsán felszínre került teljes káoszról sem.
Általánosan elmondható, hogy az egészségügyben ha vannak is törvények, rendelkezések, azt vagy azért nem tartják be, mert ezen szabályok nem világosan megfogalmazottak és fednek le mindent, illetve elavultak, vagy azért, mert nincs hatékony ellenőrzés, illetve erre jogosult feladatát elvégezni képes testület.
2010-ben, a választások után első lépésként megszüntették az Egészségbiztosítási Felügyeletet, amely önálló szervezetként volt hivatott képviselni a betegeket és a betegpanaszokat az egészségügy átláthatatlan hálójában. Megszűnése után a feladatkört az ÁNTSZ vette át, majd magát az ÁNTSZ-t is megszüntették 2017-ben, ekkor a betegjoggal kapcsolatos ügyek az EMMI önálló szervezeti egységeként működő Integrált Jogvédelmi Szolgálathoz kerültek (IJSZ).
Jelenleg itt lehet panaszkodni az ellátással kapcsolatban is.
Azaz a fenntartó és a felelős az a testület, amely a panaszokat kivizsgálja és megítéli. Ez pedig pontosan olyan, mint amikor az eladó egyben az a személy is, aki a termékkel kapcsolatos problémákat, minőségi kifogásokat kivizsgálja, és dönt az esetleges kártérítésről a saját zsebe terhére.
A fentiekből következik, hogy jelenleg az egészségügyi ellátásnak nincs kontrollja, hiszen egy minisztériumi főosztály ellenőrzi a saját minisztériumához tartozó feladatköröket és betegjogokat. Lenne még egy szereplő az etikai ügyek kivizsgálására, és amely közvetve,/közvetlenül is hatást tudna gyakorolni a rendszerszerű működésre, mégpedig a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
Sajnálatos módon azonban ennek a szervezetnek a vezetése nem érdekelt abban, hogy a társadalmat is igazán feszítő etikai problémákkal, olyanokkal, mint például a hálapénz, szembenézzen. Sőt, azokat az ügyeket is megpróbálja szőnyeg alá söpörni, amelyek bűncselekmények, mint a veszprémi nőgyógyász ügye, aki a rákos nőktől pénzt követelt az életmentő műtétért cserébe, ahol magát a Kamara elnökét lehetett hazugságokon kapni.
Persze nem csoda, hogy MOK Etikai Bizottsága sem működik, csakúgy, mint a Kamara vezetése, hiszen itt is fellelhetők az orvosbárók, akik hálapénzből igen jól megélnek, sőt maga az Országos Etikai Bizottság elnöke is gond nélkül elfogad hálapénzt inoperábilis beteg műtétjéért még orvos hozzátartozótól is.
Figyelemreméltó, hogy a MOK akkor sem szólalt meg, amikor a háziorvosok és az háziorvosi ügyeletek által néhány helyen bevezetett kényelmi díjtól, vagy a kórházi parkolók megfizethetetlen díjától volt hangos a sajtó.
Talán éppen azért nem, mert a rendezetlenség a cél, hiszen a zavarosban halászni sokszor néhány orvosbárónak kifizethető lehet, és addig is megmarad a hálapénz alapú rendszer.
Ja, hogy ebbe közben a betegek belehalnak? Na az a collateral damage, a járulékos veszteség!