Mire lesz elég a Magyar Orvosi Kamara nyomásgyakorlása?

A Soros, Brüsszel, Gyurcsány-vonalra szinte biztos.

Mert azért, ha erősnek azért mégsem is nevezném, mindenesetre egyértelmű választ adott a Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi államtitkár stratégiai partnerségi ajánlatára a szombaton megrendezett rendkívüli küldöttközgyűlésen. (Csak emlékeztetőül, stratégiai megállapodást utoljára Káslerrel Miklós mindenkori legkutyaütőbb egészségügyért felelős minisztere kötött Cser Ágnessel, az MSZ-EDDSZ megélhetési vezetőjével).

A MOK szerencsére nem ezt az utat választotta, nem mászott bele a meglehetősen amatőr módon álcázott csapdába és nem kezdett el elvtelen, az egészségügy esetében sehova nem vezető, sőt a szétesést és a káoszt csak fokozó barátkozásba.  Egyszerűen megelégelte az orvostársadalom azt a csendőrtempót, amit doktor belügyminiszter tábornok diktál, valamint a teljesen kilátástalan helyzetet az egészségügyben,amit egy hanyag fércmunkával próbálnak megoldani, nélkülözve annak valós, érdemleges szakmai vitáját, de egyáltalán az előkészítését is.

Ez utóbbit maga az államtitkár ismerte el még a tavaly decemberi MOK-államtitkári egyeztetésen - amely sokkal inkább hasonlított egy egykori tanácselnöki ömlengős hosszúra nyúlt expozéra, mintsem egyeztetésre - azzal, hogy beismerte, különösebb hangsúlyt nem fektettek a részletek kidolgozásába, mert ha a Parlament elbuktatja a törvényjavaslatot, akkor feleslegesen dolgozott volna az apparátus. Majd menet közben hangolnak. Ami valójában azt jelenti, hogy úgy akarnak egészségügyi átalakítás tervezni, hogy azért a kémiába nem nagyon folynának bele,ahogyan Rimbásznky mentőtiszt bajtárs magyarázta annak idején a gyógyszeres kezelés felesleges voltát egy újraélesztés kapcsán. 

Erre reagálhatta azt az Orvosi Kamara - nagyon helyesen - hogy egy egészségügyi átalakítást nem lehet próba-szerencse alapon levezényelni. Azaz nem lehet megúszni az átalakítás komoly előkészítését, ahogy a szakmai vitát sem.

A szombati rendkívüli küldöttközgyűlést a MOK az egészségügy aggasztó állapota, az egészségügyi törvényalkotás mindent leszaró és mindenen gondolkodás nélkül átgázoló tempója miatt, valamint láthatólag egyeztetéseket mellőző, vagy a tanácselnöki workshopokat szakmai egyeztetésnek álcázott események miatt hívta össze. Ezen a küldöttközgyűlésen nemcsak a helyzetet valamiképpen normalizálandó nyomásgyakorlási eszközöket szavaztak meg a küldöttek, hanem határozott követelésekkel is előálltak.

A MOK követelései között szerepel az a hosszútávú elképzelés, amely kormányzati ciklusokon is túlnyúlva tudná biztosítani a hazai egészségügyi ellátást, amelyhez szükség lenne a Fideszen kívüli, mérhető pártok támogatására is. Azaz végre elindulhatna egy konszenzusos folyamat, amelyben politikai csaták nélkül, szakmai alapon lehetne megvitatni, hogy például hány kórházra van szüksége az országnak és ebből hányat tud megfelelő szintű humánerőforrással, eszközparkkal finanszírozni.Ennek magvalósulása esetén kikerülhet az egészségügy a mindenkori pártérdekek alól, ami egyben azt is jelenti, hogy a helyi politikát sem vezérelheti majd sem a 300 forintos vizitdíj, sem egy szakmai alapon meghozott kórház- struktúra átszervezés, amely bizonyos esetekben szükségszerű kórház-bezárásokat is jelent majd. 

A jelen közállapotokat tekintve ez egy kicsit a lenini út naivitására emlékeztet, amely szerint a kommunizmus létrejöhet majd egyszer a párhuzamosok mentén a végtelenben. Az azonban tagadhatatlan, hogy a MOK követelése egy erős nyomást  jelent a kormány számára, hiszen céldátumokat is megfogalmazott az év végével.

Hasonlóan fontos hosszútávú követelése a MOK-nak a korszerű szerkezetű, innovatív egészségügy megteremtése, a jelenlegi feudális rendszer, illetve az államtitkár munkásságát kísérő “jólvanazúgyis” szemlélet helyett, és ez a rendszerváltás már részben magával húzná a humánerőforrás-megtartóképesség fokozódása mellett  az átlátható, etikus szakmai működést is. 

A felvázolt hosszútávú követelések mellett néhány azonnali beavatkozást is megkövetel az egészségügy vezetésétől a köztestület. Végre egyértelműen és határozottan kiállt az Orvosi Kamara a szakdolgozók bérrendezése mellett.Hiszen nélkülük nincsen egészségügy és a szakdolgozó-hiány már kritikus. Ennek következtében osztályok zárnak be, műtétek maradnak el, de akár egy komplett intézmény működése is ellehetetlenül, ha bizonyos kulcsszakmákban a kritikus szint alá esik a szakdolgozók aránya. Persze, ahogyan eddig is, ezt a kórházak más és más területről átvezényelt munkaerővel próbálják meg áthidalni, ebben az esetben azonban már nem szakellátásról, hanem buherálásról beszélhetünk és ez sem tartható fenn sokáig. Hiszen itt is vérrel írják a történelmet. Ehhez a követeléshez szorosan kapcsolódik a szakellátás minőségének növelése is, ahogyan a háziorvosi és fogorvosi praxisok megerősítése is.  

A Magyar Orvosi Kamara követeléseinek - amelyek megvalósulása mindannyiunk érdeke lenne- néhány, első látásra igazán fájdalmas nyomásgyakorlási eszközzel kíván hangot adni. Így amíg ezen követelések nem teljesülnek, a MOK azt kéri az újfajta ügyeleti rendszerbe beforgatni kívánt háziorvosoktól, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket, azaz ne vegyenek részt az ügyeletek szervezésében, munkájában. A kórházi és az egyéb területen dolgozó orvosok esetében pedig ismét elkezdi gyűjteni és  letétbe helyezni az önként vállalt túlmunka (övt) szerződések felmondását. 

És akkor itt merül fel a kérdés, hogy mire lesz ez így végül elég? Elég lesz-e arra, hogy a Dunning–Kruger-hatás élő példájaként tetszelgő államtitkárral, vagy a mindenhez is, de a rendhez leginkább értő doktor tábornok miniszterrel megvalósítható, politikailag átvihető alapvető egészségügyi reformot harcoljon ki a Magyar Orvosi Kamara? 

Sajnos ez aligha valószínű forgatókönyv.Ugyanis a háziorvosok elállása az ügyeleti szerződéstől, illetve ennek alá nem írása összesen három megyényi problémát jelent. Ami tulajdonképpen még pozitívan is lecsapódhat a kormány számára, hiszen az volna a legkedvezőbb megoldás, ha a háziorvosi ügyeleteket minél kisebb plusz energia, rendszerátalakítás mellett tudná szépen lassan megszüntetni. Kapóra fog jönni a kormánynak, ha ennek a felelősségét szétkenheti az orvosokon. Ráadásul ezt olcsón megteheti, mert most még csak - valószínűleg éppen a Hajdú megyei pilot program sikertelensége miatt - három megyét kell valahogy kimagyarázni úgy, hogy a bűnbak már meg is van. 

Persze mindez személyesen fájhat majd a tanácselnök-államtitkárnak, vagy akár a doktor belügyminiszter úrnak is, és szükség is van erre a lépésre, de ez azért alapjaiban nem fogja a rendszert egy kicsit sem a jobb irányba kényszeríteni.

Az övt-k felmondása -az előbbivel ellentétben- viszont országos problémát fog okozni,hiszen ezen önkéntesen bevállalt túlórák nélkül számos helyen az ügyeleti ellátás meg fog állni. Ezt előbb megyén belüli-, később akár megyéken átnyúló átcsoportosításokkal próbálják meg majd kezelni. A kulcskérdés, hogy ebben az akcióban hányan fognak majd részt venni, és bevállalni az ezzel járó jövedelemkiesést. Illetve a kórházi kis helyi alkuk, mutyik mennyire fogják lehetővé tenni ennek a megvalósítást, hiszen az egészségügy most is ilyen alkuk mentén mozog, amely illusztris példája az amikor a főállású állami alkalmazott főorvos állami munkaidejében a magánellátásban rendel. Ezeket a simlisségeket el-elnézik egyes kórházigazgatók a status quo fenntartásának érdekében, így az ebben résztvevőknek az övt felmondása biztosan nem lesz pálya. Pálya lesz azonban a fiatalok számára, csakhogy ott meg éppen a szakvizsga eredményes megszerzésével zsarolhatóak a szakorvos-jelöltek, szakvizsga után meg aki tud, az menekül.

Tehát alapvető fontosságú ezen nyomás gyakorlási eszközöknél a résztvevők száma. Amennyiben ezekben az  akciókban  nagy számban vesznek részt az orvosok, akkor  az először óhatatlanul a járóbeteg ellátás további ellehetetlenülésével, majd kisebb kórházak bezárásával fog együtt járni, hiszen innen fogja majd a megyei mindenhatósággal felruházott kórházigazgató a munkaerőt a megyei kórházba átirányítani. Persze elegendő éles felmondás esetén ez átgyűrűzik majd a megyei kórházi szintekre is, az egyetemi klinikák mellett. 

Miután azonban az első pofon az önkormányzati intézményeknél fog realizálódni, -hiszen ahogyan írtam, innen átvezénylik az orvosokat- a Fidesz még az önkormányzati választások előtt kap egy kis segítséget az ellenzéki kerületektől is. Ügyes politikai kommunikációval ezek az eszközök megfordíthatóak, ahogyan ennek és a bűnbakképzésnek a tanúi lehetünk már most is. 

Mégsem lehet azt mondani, hogy a MOK által kilátásba helyezett szankciók komolytalanok volnának, sokkal inkább jellemezném úgy, hogy befejezetlenek. Pontosan a tisztességes ellátás, a betegbiztonság, a megelőzhető és elkerülhető halálozás miatt rendkívül fontosak a MOK követelései, és ezeknek nagyon gyorsan érvényt is kellene szerezni. Éppen ezért, amennyiben a nyomásgyakorlás meghirdetett eszközeit kicsavarnák az orvosok kezéből, vagy ellehetetlenítenék, akkor erősebb és jól kommunikálható módszerek felé kell fordulni. 

A MOK-nak szigorúan folytatnia kell az egészségügy hiányosságait, eszköz-, személyzethiányait bemutató képes összefoglalóját. Ezzel egyidejűleg,ragaszkodni kell a minimum-feltételek meglétéhez, ahol ez nincs meg, ott az orvosoknak legalább az elektív, nem sürgős, nem daganatos betegellátását be kellene szüntetni. Ez viszonylag egyszerűen kommunikálható, hiszen senki sem szeretné, ha rozsdás szikével végezne rajta nagy hasi műtétet a reumatológus, laborasszisztensi segédlettel. És amennyiben ez sem elegendő, akkor eljön annak az ideje, hogy a sztrájkról beszélgessünk, ezzel egyben megszüntetve ennek démonizált jelentését az egészségügyben.  

Csak az elmúlt tízen évben a teljesség igénye nélkül Angliában, Csehországban, Észtországban, Franciaországban, Romániában, Horvátországban, Spanyolországban is voltak egészségügyi sztrájkok, így semmi akadálya annak, hogy Magyarországon is legyen.  Itt pusztán azt kell megértetni a beteggel, hogy ez nem ellene, hanem érte van, mert ebben a rendszerben tízezrével halnak meg olyan betegek, akik halálát, vagy megelőzni lehetne, vagy betegségüket megfelelően kezelni, és ez mégsem sikerül. Ha másért nem már ezért fontos lenne a megfelelő változás kikényszerítése, amit a jelek szerint talán már csak sztrájkkal lehet.