Nehéz nem észrevenni, hogy a két egymástól függetlennek tűnő jelenlegi elképzelés tulajdonképpen ugyanabba a sötét, dermesztő irányba mutat.
Az egyik az u.n. Szociális törvény módosítása, amely a jelenlegi szabályozást (2. § A szociális ellátás feltételeinek biztosítása - az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl - az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata.),
így módosítaná:
Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.2) Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.
3) Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn.
4) Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.
5) Ha az egyén szociális biztonsága a (4) bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége."
Azaz az állam gyakorlatilag kivonulna a szociális ellátásból, vagy legalábbis a saját szerepét jelentősen csökkentené.A másik, ettől függetlennek tűnő elképzelés - amit amennyiben jóhiszemű vagyok, valóban a kényszer, a pénztelenség szül - az az egészségügyi átalakítás azon része, amelyben ezt írják :
"az egészségügyi szakellátás azon ápolási ágyai kerüljenek a szociális ellátórendszer részére átadásra, amelyeken az állami fenntartású egészségügyi szolgáltatók tartós ápolást-gondozást végeznek, az állami fenntartású egészségügyi intézményekben végzett ápolást a szociális ellátórendszer keretein belül működő szakápolási központok végzik a jövőben."
Azaz az egészségügyi ellátórendszer szépen kivonul a tartós ápolási, krónikus fekvőbeteg-szakellátási feladatok alól, helyét az a szociális ellátórendszer venné át, amely - az előző rendelkezés alapján - az állam helyett a hozzátartozókra épülne.
Gondoljuk végig, mit is jelent ez a jövőben.
- Akinek lesz pénze az valahogy, a majd létrejövő magánellátók által biztosított fekvőbetegotthonba elhelyezheti a betegét.
- Akinek van pénze, az megvesztegetéssel, zsebbe fizetéssel esetleg találhat egy még állami kézben levő fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézményt.
- Akinek nincs pénze, az vagy otthon ápol, miközben csődbe megy, vagy valahogy megszabadul a betegétől.
- Ezzel az összes aktív ellátó intézmény tele lesz olyan beteggel, akit nem lesz hova kiengedni, hiszen, amennyiben kiküldik a családhoz, onnan a beteg másnap állapotromlás következtében vissza fog kerülni.
- Mert akinek van pénze, az meg fogja találni azt a megvehető valakit, aki beutalja, felveszi az aktív ellátásba a fekvőbeteg-ellátást igénylő változatlan állapotú beteget.
- Ismét, akinek nincs pénze, az csődbe megy, vagy megpróbál valahogy megszabadulni a betegtől.
A nap végén ott lesz egy olyan kórházi struktúra, amely a mainál is nehezebben fogja tudni ellátni a feladatát, hiszen az aktív ágyakon - a mainál is nagyobb mértékben - tartós ápolást, vagy fekvőbeteg szakellátást igénylő betegek fognak feküdni.
Ott lesz egy csomó hozzátartozó teljesen kétségbeesve, mert nem értenek az ápoláshoz és választaniuk kell a munka, a megélhetés és a betegellátás között.
És végül, de legelső sorban ott lesz maga a kiszolgáltatott fekvőbeteg, aki ezt az egészet meg-, átéli és ha nincs szerencséje, még öngyilkos sem lehet. Ez a szabályozás tulajdonképpen annak a kezdete, amely végén a betegek hozzátartozói fogják majd például a nyitott szívműtéteket, vagy az agyműtéteket a közösségi csatornákon terjesztett videók alapján elvégezni. Tetszik, vagy nem tetszik, a doktor belügyminiszter tábornok alá tartozó egészségügyi államtitkárságnak is fel kell fognia, hogy amennyiben valóban működőképes egészségügyet szeretne, akkor a szociális terület nem választható le, mert ahogyan most is mondom, itt minden mindennel összefügg.
Azonban az egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ezeket a rendelkezéseket a kormány egészségügyből és a szociális ellátásából való részleges, majd teljes kivonulásának megkezdése szülte volna, ahogyan az sem, hogy itt semmi másról nincsen szó, csak arról, hogy a business as usual tör utat magának az alkalmatlanság szivárvány színeiben.
Bárhogyan is van ez, ennek az intézkedések hatására betegek fognak meghalni és családok mennek tönkre.