Hogyan alakulhatott ki tűz egy kórház állandóan őrzött, megfigyelt részlegében?

Hogyan alakulhatott ki tűz egy kórházban a minden nap 24 órában működő sürgősségi osztályon? 

A Kórház nyilatkozata szerint:

„Az előzetes vizsgálatok szerint a sürgősségi osztály detoxikáló helyiségében elhelyezett dohányzó beteg okozhatta a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban a vasárnap reggel keletkezett tüzet, melyben a beteg életét vesztette.”

Én itt akadtam meg először, ugyanis a detoxikáló az a részlege a sürgősségi osztálynak, ahová többnyire a részeg, kábult betegek kerülnek.Éppen azért, mert az idekerülő betegek alkoholos befolyásoltság alatt állnak (a drogosok, gyógyszermérgezettek külön erre kijelölt intézményben kapnak ellátást Budapesten), tudatállapotuk zavart, általában semmit sem vihetnek magukkal a detoxba. 

Tűzoltóegységek a XI. kerületi Szent Imre Kórház előtt, január 23-án.Fotó: MTI Fotószerkesztõség/MTI Fotószerkesztõség/Mihádák Zolt/MTI/MTVA

Az értéktárgyaikat (ha van), ruhájukat a mentősök értékleltár készítésével adják át a sürgősségi osztály dolgozóinak. Amennyiben nincs a betegnek értéke, akkor sem marad a saját ruhájában, azt leltárba veszik és kórházi köntösben helyezik el a detoxikálóba. Ami tulajdonképpen egy szorosabban őrzött szoba, ahol a gravitáció sem jelenthet további kihívást a páciensnek, mivel gyakran a földön elhelyezett matracokon józanodhat. 

Tekintettel arra, hogy itt leginkább magatehetetlen részeg, bódult betegek fekszenek, elengedhetetlenen a szoros megfigyelés, amit vagy állandó ápolói felügylettel, vagy a nővérpultból közvetlen rálátással, vagy kamrákkal és monitorrendszerrel lehet biztosítani. A magyar egészségügyben uralkodó szakemberhiány miatt az állandó ápolói felügyelet a legkevésbé valószínű, bár néhány nagy forgalmú osztályon megkerülhetetlen.

A lényeg azonban az, hogy a detoxikálóban is szükséges valamiféle állandó felügyelet, folyamatos kontroll, vagy így, vagy úgy. Ennek megszervezése pedig a kórház feladata, ami sokszor túlmutat a sürgősségi osztályok lehetőségein, lásd kamera- és monitorrendszer, vagy akár megfelelő füstérzékelők telepítése, illetve megfelelő személyzet alkalmazása.

Tehát számomra nehezen érthető, hogy egy alkoholos állapotban lévő beteg, akit bódultsága, zavart tudatállapota miatt szállítanak kórházba, hogyan tarthat magánál cigarettát és tűzgyújtásra alkalmas eszközt a felvétele után? Hogyan figyelték meg  a zavart tudatállapotú betegeket? És ha már dohányzott a beteg, akkor azt hogyan nem érzékelte egyetlen füstérzékelő sem? 

A fentiekből következik, hogy kórházszintű rendszerhiba is hozzájárulhatott a halálos tűzesethez, ha valóban a detoxikálóban dohányzó személy okozta azt, és ami egyébként a Szent Imre Kórház részleges leállását is okozta. Ami azt is jelenti, hogy a budai oldal egyetlen sürgősségi osztályának működése bizonytalan időre szünetel, tovább növelve a környező sürgősségi osztályok, és a Mentőszolgálat terhelését.

Mindannyiunk érdekében remélem, hogy a Szent Imre Kórház helyreállítása minél előbb befejeződik, visszaállhat a normális ellátás, de ezt már egy új, kórházvezetéshez értő menedzsmenttel szervezik meg.  Az elhunyt családjának pedig, őszinte részvétem.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.