Végignéztem a miniszterelnök-jelölti vitát, bár ne tettem volna.
Értem én, hogy a társadalmat rendkívüli módon érdekli a NER lebontása, de programnak azért az kevés.
A jelöltek nem sok mindent árultak el arról, hogyan javítanák a katasztrofális állapotba került egészségügyi ellátást. Rendszernek nevezhető valami, vagy összefüggés pedig egyik jelölt szavaiból sem derengett elő. Persze, elismerem, hogy ebben a műfajban, amennyiben nem szakpolitikus ismerteti az elképzeléseit, nehéz koherens szakpolitikai véleményt megjeleníteni.
Annyira szétesett az egészségügyi ellátás, hogy az itt ismertetett elképzeléseknél jóval komolyabb programra lesz szükség. Már a szlogenek szintjén is.
Az jelöltek ismertetett egészségügyi elképzelései sokszor olyan brutális következményekkel járhatnak, amelyekkel a politikusok láthatóan nem is számolnak.
Az elhangzott elképzelések szinte kivétel nélkül inkoherensek, ezért most nem jelölöm, melyik állítás kinek a szájából hangzott el, csak a reflexióimat írom le.
„Szektorsemleges finanszírozás elve...ami arról szól, hogy az állam a mi tb-befizetéseinkből szolgáltatást vásáról a magánszolgáltatóktól, így a várólisták csökkenek.."
Ezzel tulajdonképpen szét is választanák a szegények és a gazdagok egészségügyét. Hiszen a magánszolgáltatók a kényelmi funkciókért – ahogyan most is – díjat számítanának fel; tehát a jobb minőségű szolgáltatáshoz csak azok juthatnak hozzá, akiknek van pénzük. Amennyiben nem kaphatnak kényelmi díjat, akkor a vásárlási értéknek kell oly magasnak lennie, hogy a profit is kitermelhető legyen. Ebben az esetben viszont miért is nem finanszírozzák ilyen mértékben az állami ellátást, ahol e finanszírozás mellett akár a magánszolgáltatói minőség is megfizethető lenne?
A megoldás az az ellátások/beavatkozások tisztességes finanszírozása, és a kórházak működésének optimalizálása mellett az elszámoltathatóság. Azaz, amennyiben jelentősebb várólisták alakulnak ki egy kórházi ellátási területen, úgy a kórháznak büntetést kellene fizetnie. De megteheti azt is, hogy vásárol plusz kapacitást magánszolgáltatóktól, csökkentve a várólisták számát és a büntetés összegét. Ebben az esetben maga a kórház is érdekelt lesz a várólisták csökkentésében, de ez csak akkor működik, ha tényleg tisztességes az ellátások finanszírozása.
„Kezet kell fognom legalább 9000 új egészségügyi szakdolgozóval, 3000 új orvossal, 500 új háziorvossal… el kell kezdenünk költeni az egészségügyi dolgozókra...”
Bár a bérkérdés alapvető ahhoz, hogy az egészségügyben megfelelő legyen a dolgozói létszám, az ismertetett számokhoz vajmi kevés. Hiába ígérnek valakinek több fizetést, ha a munkakörülmények riasztók és a terhelés extrém. Komoly átszervezés nélkül a bérkérdés megoldása semmit sem ér.
„Ahhoz, hogy rendbe tegyük az egészségügyet, a GDP nyolc százalékát kell ráfordítani, 600 milliárd forinttal többet, mint most...”
Sajnos ez az összeg már nagyon nem lesz elég. Ennyi pénzről még a koronavírus-járvány előtti időkben beszéltünk. Ahhoz, hogy a szakdolgozók és az egészségügyi dolgozók esetében érezhető változást lehessen elérni, 300 milliárd forint szinte biztosan szükséges lesz évente. És akkor még csak a bérről beszéltünk, ami az ellátás minőségét önmagában nem javítja.
„A magánegészségügyet be kell vonni, piaci alapra kell helyezni (sic!), és béremelésre van szükség...”
Hogy micsoda? Ez azt jelenti, hogy magán egészségbiztosítás bevezetését tervezi? Mert csak emlékeztetném arra, hogy a 300 forintos vizitdíjba belebukott egy kormány, amely egyébként éppen a több biztosítós egészségügyi modellt próbálta bevezetni. Erről persze lehetne érdemben beszélni, de nem akkor, amikor ég a ház.
„Legalább 50 százalékos béremelésre van szükség a szakdolgozók tekintetében… nagyon veszélyes dolog, amikor a magánegészségügyet és a közegészségügyet megpróbáljuk összeolvasztani. A legfőbb biztosíték az, ha kimondjuk a kötelező és egységes kockázatközösség fenntartását az egészségügyben, nincsen több biztosítós rendszer, meg fizetős egészségügy.”
A béremelés igen fontos eleme, de ebben az esetben sokszor az 50 százalék nem lesz elég. Azt jól ismerte fel, hogy a magán- és az állami egészségügy kapcsolata az rendkívül érzékeny, azonban a co-payment kategorikus kizárása elég erős. A több biztosítós modellről lehet beszélni és kell is, hiszen ez például Németországban elég jól működik, de nem most van itt az idő ennek a kérdésnek a megvitatására. Azonban annak igen, hogy meghatározzuk azt a tisztességes minimumot, ami mindenkinek jár, aki részese ennek a kockázatközösségnek, és akkor szinte azonnal felmerül az a kérdés is, hogy ami ezen felüli szolgáltatás, azt hogyan lehet – esetleg biztosítási formában – megvásárolni. Tehát ennek kizárása az ellátás szűkítését jelentené, még akkor is, ha erre lenne kereslet.
Meg kell értenie az összes aspiránsnak, hogy nem-Orbán, és a „lecsukunk mindenkit, aki lopott” nagyon kevés programnak.Ez a megközelítés nem nagyon különbözik a Fideszétől, amelyik 12 éve úgy nyeri a választásokat, hogy nincs programja.