Miközben a hazai koronavírus áldozatainak száma meghaladta a harmincezer főt és ezzel továbbra is második helyen állunk a szégyenletes népességarányos halálozási ranglistán, a kormány tagjai egymást túlharsogva buziznak, a miniszterelnök pedig fokossal menne Brüsszelbe, ráadásul újabb nemzeti konzultáció is érkezik.
Ámde a koronavírus beismert harmincezer áldozata csak a jéghegy csúcsát jelenti, ennél sokkal magasabb lehet azon halottak, illetve súlyos egészségkárosodást szenvedettek száma, akik a Kásler-Müller féle járványkezelés alatt nem jutottak megfelelő ellátáshoz.
Ez a tény akkor is tény marad ha a kormányzat képviselői megpróbálják relativizálni a problémát. Így gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy Kásler Miklós EMMI miniszter folyamatosan ostobaságokat beszél és azt állítja, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszer meg sem rendült a járvány alatt, vagy maga a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely nyilatkozza azt, hogy beteg nem maradt ellátatlanul.
Nem kell különösebb tehetség ahhoz, hogy ezeken az ordas hazugságokon könnyen átlássunk. Bár a járvánnyal kapcsolatos adatok müllercecíliai feldolgozása alkalmas arra, hogy pernyeként elfedjék az információk lényegi elemeit, a valóság itt-ott csak felüti a fejét. Így érdemes az egészségügy tevékenységét a finanszírozási oldal felől megközelíteni, ahol a NEAK (az OEP utóda) adatsora már egészen más képet fest a valóságról.
Megdöbbentő tényként bukkan fel a NEAK 2020-as jelentésében, hogy a krónikus betegellátás összesített esetszáma közel negyven százalékkal esett vissza a 2019-es évhez képest. Azaz amíg 2019-ben majd 263 ezer kórházban ápolt krónikus beteg után fizetett a NEAK, addig 2020-ban már csak 161 ezer beteg kaphatott ilyen típusú ellátást, 100 ezerrel kevesebb, mint az utolsó COVID előtti évben. Szemléletesen mutatja a krónikus ellátás erős befagyasztását az a tény is, hogy például a mozgásszervi rehabilitáció kilencven százalékkal esett vissza az elmúlt évben az azt megelőzőhöz képest. Persze ezen esetek egy jelentős részéhez hozzájárul a tavaly tavaszi kásleri szégyenteljes ágyfelszabadítás “eredménye” is, azonban csak és kizárólag a krónikus betegellátást adatait mutatják.
Sajnálatos módon ezen adatok az akut ellátást tekintve sem sokkal jobbak. Szintén a NEAK adatsorát tekintve a “Fekvőbeteg és kúraszerű ellátás összesített teljesítmény” adatai szerint a finanszírozott esetszám húsz százalékkal csökkent, pedig a betegek száma évről évre növekvő tendenciát mutat. Ráadásul a járvány miatt több tízezer plusz kórházi kezelésre lehetett szükség (sajnos ennek pontos száma a magyar operett törzs adatközlési politikája miatt nem ismert), mégis a vírus előtti utolsó évhez viszonyítva minimum 433 050 beteg nem kapott kapott ellátást. Miután a finanszírozott esetszámokat maga a járvány és azzal megnövekedett kórházi betegek száma torzítja, sokkal valószínűbb, hogy közel fél millió ember nem kapott megfelelő kórházi akut fekvőbeteg-ellátást az elmúlt éveben, és akkor az idei év első feléről még nem is beszéltünk.
Hasonlóan szomorú, hogy minimum 20 százalékkal esett vissza a kórházi kezelést igénylő, és azt meg is kapó kardiológia betegek száma.
De talán mindennél beszédesebb az a tény, hogy a szívtranszplantációk száma közel negyven százalékkal, míg az egyéb szervtranszplantációk száma közel harminc százalékkal csökkentek. Pedig a szív- , és egyéb szervtranszplantációra váró betegek száma valószínűleg nem csökkent az elmúlt évben, hanem pont a COVID miatt növekedhetett is. Így ezek a betegek, vagy meg tudták várni, amíg sorra kerültek, vagy meghaltak. Mindenki számára ismert, hogy a járványkezelés alatt a szervezetlenség, a koncepciótlanság, a hozzá nem értés és a kapkodás miatt gyakorlatilag leállt az egész egészségügyi ellátórendszer. A háziorvosokat és a szakdolgozókat oltóközpontnak és telefonközpontnak használták, miközben olyan adminisztrációs terhet raktak a nyakukba, amit a kormányhivatalok helyett végeztek el. A szakrendelők dolgozóit kórházi COVID ellátásra vezényelték, míg a kórházi orvosokat össze-vissza helyezték.
Talán a teljes káosz legeklatánsabb példája az az volt, amikor egy budapesti szakrendelőből a kerületi kórház covid osztályára vezényelték át a pszichiátriai szakorvosokat, míg a kórház pszichiátriai szakorvosai a kásleri parancsra kiürített üres osztályukon tébláboltak. Ezt a káoszt csak fokozta a naponta megjelenő, egymásnak sokszor ellentmondó rendeletek tömkelege.
Miután az egészségügy megbénult és átállt teljes egészében covid ellátásra, azon betegek egy jelentős része is kiszorult az ellátásból, akiknek sürgős segítségre lett volna szükségük ahhoz, hogy állapotuk ne romoljon, vagy gyógyítható stádiumban diagnosztizálják betegségeiket. Ezen betegek számát még megbecsülni sem lehet, ők lesznek azok, akiket nem maga a vírus, hanem a járványkezelés öl meg. Ahogyan teszi ezt a későn felismert és diagnosztizált daganat is. Ennek az elméletnek az alátámasztására egy zárt, többnyire háziorvosokat tartalmazó csoportban az alábbi kérdést tettem fel:
“Az az állítás, hogy az utóbbi időben, a COVID előtti időszakhoz képest megnövekedett az elhanyagolt, vagy későn diagnosztizált tumoros betegek megjelenése a rendszerben, szerintetek mennyire igaz? “
A válaszadó háziorvosok közel nyolcvan százaléka azt válaszolta, hogy ez a felvetés igaz, növekedett a későn diagnosztizált daganatos betegek száma.
Miután a járványnak valószínűleg még nincs vége és az egészségügy sem tért még magához a COVID előtt sem túl izmos valójához, valószínű, hogy azok a betegek, akik a járványkezelés, majd az egészségügyi jogviszonyi törvény káros hatásai miatt most jelentkeznek a tüneteikkel, még csak a jéghegy közepe, ennél a valós esetszám jóval nagyobb lehet.
Ráadásul ősszel már Gulyás Gerely szerint is beüt majd a negyedik hullám, erre pedig fel kellene készülnünk, sokkal professzionálisabb módon, mint tavaly nyáron, amikor a kormányzat nyaralt. Ezzel talán meg tudjuk majd előzni, hogy az ellátásból kimaradt, immár halálraítélt betegek száma hatványozódjon.
De addig is élvezzék a mohácsi csata évfordulójáért felelős új kormánybiztos munkáját, és a miniszterelnök buzizását. Én meg a következő cikkemben leírom mit kell tenni azért, hogy ne a szivárványzászló mögé bújva kelljen 30 ezer halottat eltüntetni.