Volt rá néhány hónapunk, hogy kitaláljuk, hogyan fogunk együttélni a járvánnyal, hogyan rendezzük be az életünket, hogy drasztikus korlátozásokra már ne legyen szükség. Mostmár kimondhatjuk: nem sikerült.Maga a kormány sem tudta eldönteni, hogyan kellene nekiállni a védekezésnek, a tavaszi tapasztalatok alapján talán azt gondolta, megint szerencsénk lesz. A propagandára és kampányokra százmiliárdokat költő, ezen a téren igazán világklasszis kommunikációs gépezet semmit sem tett azért például, hogy a maszkhasználatot népszerűsítse, sőt, a miniszterelnök és a miniszterek még akkor is maszk nélkül macsóskodtak, amikor már egy környékbeli ország valamire való politikusa sem mutatkozott maszk nélkül. Az egészségügy szűrési kapacitását sem sikerült eléggé megerősíteni, a felderítés hatékonysága botrányosan gyenge.
Az egészségügyi kormányzat járványkezelési koncepciója látványosan összeomlott, és ha nem változtatnak, rövidesen földbe állhatunk mindenestül. Hogy ezt elkerüljük, alapkoncepciótól kell megszabadulnunk, attól, amely felborította az egyébként sem bivalyerős kórházi struktúrát, és amely néhány kijelölt kórházakban képzeli el a covidbetegek ellátását.
A kásleri, leginkább a XIX. századi járványkezelési módszerek nyomát magán viselő stratégia szerint a terjedés megfékezésére egyedül az elkülönítés alkalmas. Ezért épültek a XIX. században pavilon rendszerű kórházak, amelyek több épületből állnak, és amelyekkel szerte az országban még ma is találkozhatunk. Azokban az időkben nem ismerték a járványok kórokozóit, így kimutatni sem tudták azokat, nem tudták, hogyan lehet védekezni ellenük, milyen védőfelszerelésre lenne szüksége az orvosoknak, ápolóknak. (Semmelweis Ignác szomorú példájából tudjuk, hogy még a legalapvetőbb higiénia fontosságát sem ismerte el a szakma. Semmelweist annak idején gyűlölte az egész orvostársadalom, mivel nem voltak hajlandók elismerni, hogy sok esetben ők maguk okozták betegeik halálát. Vannak, akik szerint Semmelweis rejtélyes halála is összefüggésben lehetett a kollégák ellenszenvével. Nem tudni pontosan, miért került elmegyógyintézetbe, de az szinte biztos, hogy ápolói agyonverték.)
A kórokozók terjedését akkoriban tényleg csak egyetlen módon tudták valamenynire akadályozni: elkülönítéssel.
A járványügynek februártól szeptemberig tartott megérteni, hogy nem a XIX. században vagyunk, és a kórokozó terjedését az elkülönítésen kívül más eszközökkel, mint például maszkhasználattal is megakadályozhatjuk. Sajnos azonban ez a szemlélet még nem jutott el a járványkezelés egyik felelőséhez, az EMMI-hez.
Szeptember közepén nyolc elsődleges járványkórházat nyitottak meg, abból a célból, hogy az igazolt covidbetegeket ezekben kezeljék, megelőzve más intézményekben a járvány berobbanását.Logikusnak tűnik, ugye? De nem az!Aki egy picit is jobban ismeri a rendszert, az pontosan tudja, hogy ez az elmélet – miszerint ne covidozzuk össze a kórházakat, csak az arra kijelölteket – már ott elbukik, hogy a nyolc dedikált járványkórház a kiadott eljárásrend alapján, csak a PCR-ral igazolt betegeket veszi át. Azaz, amíg a PCR-teszt eredménye megszületik – már intenzív osztályon kezelt betegek számára is minimum 48 óra –, addig ezek a betegek a nem a covidellátásra kijelölt intézményekben várják az eredményüket, hanem ott, ahová éppen bekerültek. Ami azt is jelenti egyben, hogy akik elkapták a vírust, csak még nem tudjuk bizonyítani, azok fertőzőképesek, mégpedig pontosan annyira, mint az igazolt koronások. Tehát az EMMI szándéka, hogy megtartsák tisztán a nyolc elsődleges intézmény kivételével a többi kórházat, értelemszerűen nem sikerülhet. Márcsak azért sem, mert a többi kórházba jelentkező akut, azonnali ellátásra szoruló betegeknél sem idő, sem lehetőség nincsen a megbízható tesztelésre, így a vírus akár egy szívinfarktussal, vagy autóbalesettel felvett beteggel is bevihető.
Ráadásul a nyolc elsődleges covidkórházból több is kis kórház, megfelelő személyzet és felszerelés nélkül, amit valahonnan oda kell vinni. Így a személyzet biztosítására a többi teljes kapacitáson működő kórházból vontak el egészségügyi dolgozókat. Következésképpen intenzív terápiás szakembereket is, akik aztán az anyakórházukból fognak hiányozni, amelyekből többet nem egy esetben másodlagos, harmadlagos covidellátó intézménnyé neveztek ki. Példának ott az egri Markhot Ferenc Kórház, amelyből 50 szakembert vezényeltek át a balassagyarmati elsődleges covidkórházba, majd ezután az egri kórházat kijelölték másodlagos covidellátó intézménnyé, abban az esetben, ha Balassagyarmat betelt. Ekkor azonban arra az odavezényelt 50 dolgozóra mindkét helyen szükség lesz. Honnan kapja azt majd vissza az egri kórház? A példa nem egyedi, hasonló eset játszódik le az Uzsoki Kórházban, ahonnan szintén elvezényeltek, majd az Uzsoki is koronás ellátóhely lett. És további hasonló esetek is sorolhatók.
Forrásaim szerint az értelmetlen vezénylések hatására megugrott a táppénzen levők száma is,ezzel is csökkent a felhasználható humánerőforrás. És ez a betegelhelyezés a mentőszolgálat számára is sok plusz kilométer, idő, energia.
Sokszor, sok helyen megjelent, hogy a legszűkebb keresztmetszet az intenzív terápiás szakemberek száma, akik alkalmasak a súlyos, akár gép lélegeztetést igénylő betegek kezelésére is. Magyarországon 2019-ben 1166 intenzív terápiás ágy volt, amely átlagosan 60 százalékban volt kihasznált, azaz egyidőben átlagosan 700 körüli ágyon feküdt beteg.
Ez viszont azt is jelenti, hogy a mostani terheléssel együtt (ma 160 lélegeztetett covidbeteg van, azonban az intenzív osztályon kezelte koronafertőzöttek száma ennél magasabb lehet, mert nem mindenkinek van szüksége lélegeztetőgépre), is kell még szabad ágykapacitásnak lennie a rendszerben. Ez pedig azért fontos, mert erre az ágykapacitásra jut nagyon-nagyon megfeszített beosztással intenzív terápiás szakápoló. (Intenzív terápiás szakápoló 2000 alatti létszámban áll rendelkezésre, ez a szám ideálisan nyolcszáz beteget tud ellátni egyszerre, nagyon feszesen és már a betegbiztonságot is veszélyeztetve 1000-1200 betegre feltornázható ez a szám.)
Hasonló, bár nem ennyire rossz a helyzet az orvosok tekintetében, ők azonban nemcsak az intenzív osztályokon dolgoznak, hanem nagyobb részük a különböző műtéteknél altat vagy érzéstelenít. Így őket is nehéz kivenni a rendszerből, anélkül, hogy műtéteket állítanának le. És miután a miniszterelnök kijelentette, hogy nincs szükség a tervezett nem műtétek leállítására sem, így a járványkezelés is ehhez – a valósággal nem nagyon érintkező helyzetértékeléshez – igazodik.
Néhány kórház már ott tart, hogy az elvezényelt intenzív terápiás orvos helyett az intenzív osztályra felrendelt belgyógyász próbálja meg kitalálni a lélegeztetőgépeken a gombok funkcióját, míg az intenzív terápiás szakorvos a bütyökműtéthez altatja a beteget.
A megoldás viszonylag egyszerű lenne, és talán még most sem késő változtatni a stratégián ahhoz, hogy elkerüljük a brutális korlátozásokat.
Tesztelés tekintetében, ha tényleg elértük a felső határt, és ebben sem a magánszektor, sem a WHO ajánlás szerinti állatorvosi laborok sem tudnak segíteni, akkor szintén a WHO szerint nemzetközi segítséget kell kérni.
Meg kell fordítani a járványkezelés kórházi stratégiáját azzal, hogy a megyei kórházak elkülönített épületében, szárnyaiban kell az igazoltan koronavírusos betegeket kezelni, a nem igazolt gyanús eseteknek egy úgy nevezett szürke zónát kell létrehozni. Az intenzív osztályokat hubokba kell szervezni, ahol realtime látszik az elérhető ágykapacitás, az eszköz-, valamint a humánerőforrás kapacitás is és ahol az egyes szakkérdések megtárgyalására biztosított a felület.
Meg kell fordítani az átvezényléseket, nem a kis kórházakat kell feltölteni, hanem azon megyei és klinikai intézményeket, ahol nagy a terhelés.Amennyiben szükséges, meg kell fontolni – akár kormányfői engedély nélkül is – az elektív, tervezett, nem sürgős műtétek leállítását, amennyiben azt a humánerőforrás-gazdálkodás megkívánja.
Így, ezekkel a változtatásokkal talán még meg lehet menteni a menthetőt. Az bizonyos most már, hogy elkéstünk, a kérdés pusztán az, hogy sikerül-e megfelelő kármentéssel legalább az események mögött lennünk, vagy teljesen elvesztünk.