A miniszterelnök az elmúlt napokban többször is kijelentette: Magyarország felkészülten, „teljes fegyverzetben” várja a koronavírusjárvány második hullámát. Felkészültségünk bizonyítéka: van rengeteg lélegeztetőgépünk. (Hogy egyébként pontosan mennyi, és abból mennyi használható – ezt valójában senki sem tudja. De nagyon sok van, ez biztos.)
Vajon mit tett még a felkészülés érdekében a kormány? Tényleg felkészültebb lenne a magyar egészségügy most ősz elején, mint amilyen tavasszal volt?
Valamivel nyilván felkészültebb, mert van már tapasztalat a vírussal. Azok az orvosok, akik covidos betegek ellátásával foglalkoztak, sok mindent megtanultak a betegségről, kezelési módokról maguktól, és külföldi kollégáiktól is rengeteg információt gyűjthettek be.
De bármilyen célzott fejlesztés, direkt a felkészülés érdekében tett beruházás volt az egészségügyben a nyomorult gépeken kívül? Kihasználtuk esetleg a nyarat tömeges tesztelésre, vagy a tesztelési kapacitások, a rendszer felépítésére?
Csehországban Babis miniszterelnök éppen most ismerte el, hogy a teljes nyári kiengedés nyáron hiba volt, azonnal le is mondott az egészségügyi minisztere.
De vissza a gépekhez és a felkészültséghez. Hogy mi is a pontos helyzet, azt nagyszerűen írta le egy aneszteziológus orvos is, igen alapos Facebook-bejegyzésben: nem a lélegeztetőgép a szűk keresztmetszet, hanem a kezelő személyzet. A gép magában semmit sem ér. Lehet belőle venni százmilliárdért, ezermilliárdért tízezret, húszezret, akármennyit. Szakképzett személyzet hiányában egyáltalán nem igaz az a miniszterelnöki kijelentés, hogy „a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre”.
Ezt egy kis matekkal könnyen be is lehet bizonyítani.A Magyar Orvosi Kamara regisztere szerint aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvosból ma 2022 van. Ennek egy része külföldön dolgozik, de itthon is megtartja a regisztrációját. Legyünk nagyvonalúak vagy optimisták, tegyünk úgy, mintha mind a kétezren elérhetők lennének a hazai ellátórendszer számára: nézzük meg, hogy mit tud elérni a jelenlegi rendszerünk 2000 intenzív terápiás szakorvossal! Ezen szakorvosok négyötöde, optimistább becslések szerint kétharmada nem intenzív osztályokra van beosztva, hanem a különböző műtőkben altatja a sürgős és kevésbé sürgős eseteket, illetve ad ügyletet.
Tegyük fel azonban azt, hogy ismét eljutunk – szerintem nagyon hamar – abba a fázisba, amikor a koronavírusos betegek miatt leállnak a tervezett műtétek, ekkor már nyilván nem kell majd annyi intenzív terápiás szakorvos a műtőkbe, de ugyanakkor a készenlétet fenn kell tartani, hiszen egy megyei szintű kórházban bőven megvan annak az esélye, hogy egyszerre fut be egy sürgős császármetszésre váró kismama, egy azonnali műtétet igénylő sebészeti beteg és baleseti sérült. Tehát, amennyiben le is állnának a tervezett műtétek, itt is készenléttel kell biztosítani az ellátást. Értelemszerűen, aki a készenlétet adja, az besegíthet az intenzív osztály működésébe, amíg nem jön olyan beteg, akit a műtőben kell ellátnia, azonban rá osztályos ügyeletet biztonságosan nem lehet osztani, hiszen nem lehet két helyen egyszerre.
Így számoljunk azzal, hogy a 2000 intenzív terápiás szakorvos fele osztható be egy adott időpillanatban az intenzív osztályra, a másik fele műtőbe megy. Ekkor már csak 1000 szakorvosunk maradt a kb. nyolcvan intenzív terápiás osztály ellátására (vannak olyan intézmények, például az egyetemek, ahol több intenzív osztály is van, ezért nem pontos a szám), azaz 12 és fél orvos jut egy-egy osztályra, őket kell egy hónapban beosztani. És miután egy a hét minden napján 24 órában működő státusz ellátására minimum 5 fő szükséges (négy adja a normál munkaidőt az ötödik a betegségek, szabadságok pótlása miatt kell), így könnyen belátható, hogy egy osztályra egy adott időpillanatban 2 és fél orvos jut, ennyien fognak tudni kritikus állapotú betegeket ellátni.
Máshogyan mutatva Magyarországon 1166 intenzív terápiás ágy van (NEAK 2018-as adat), és a fentiek szerint összesen egy hónapban 1000 szakorvos, amelyből egyszerre csak a 12 órás váltások miatt 200 lesz szolgálatban (1000 osztva az egy státuszt kiadó öt fővel), azaz 1166 ágyra jut 200 intenzív terápiás szakorvos, ami azt jelenti, hogy egy intenzív terápiás szakorvosnak átlagosan hat ágyat kell szemmel tartania.Még rosszabb a helyzet szakápolói szinten: ők kevesebben vannak, mint kétezren és a nemzetközi standardok szerint maximum két ágyra felügyelhetne egy szakápoló az intenzív osztályon, pedig nálunk most minimum három ágy jut egy nővérre. Tudásuk pedig speciális, nem tanítható meg egy hónap alatt, így a hiány nem is pótolható.
Tekintettel arra, hogy a jelen helyzetben sem elég a fentiek alapján a rendelkezésre álló humánerőforrás, úgy minden további tábori- és hadikórházzal csak ezt a kapacitást fogjuk tovább szalámizni.
Azaz a megoldás nem az újabb és újabb kórházak hadrendbe állítása lesz, hanem a meglevő kapacitások központosítása a nagy megyei és egyetemi kórházak felé. Csak úgy tudna működni a rendszer, ha ezeknek a központi kórházaknak a személyi állományát erősítenénk meg, ide kellene átcsoportosítani a kisebb kórházakból, hogy egy időben a lehető legtöbb szakember álljon rendelkezésre.
Az újra aktivált Operatív Törzsnek természetesen volt megint egy jobb ötlete: a szeptember 2-i rendeleteket úgy módosította, hogy vidéken a 18 megyei és egyetemi intézmény helyett csak ötöt jelölt ki covid-betegek ellátására. Az ötből kettő ráadásul nem is nagy kórház: a kiskunhalasi és az ajkai. (A szekszárdi mondjuk közepes, de megyei kórház, a miskolci és a nyíregyházi pedig a jól felszerelt, nagy kórházak közé számít.) Tehát a rendszer az úgy néz majd, hogy Szegeden jelentkezik a sürgősségin a köhögő beteg, ott megállapítják a covidgyanút, elkülönítik a többi gyanússal, és elindítják a PCR tesztet. A laborok szűk kapacitása miatt valószínűleg napokat kell várni a teszteredményre, addig az illető nem tekinthető koronabetegnek. Időközben persze rosszabbul lehet, akár lélegeztetésre is szorulhat, akkor nem tehetnek mást, mint hogy Szegeden rakják be az intenzívre, mert a kijelölt covidközpontba, Kiskunhalasra, csak akkor küldhetik, ha a teszt már igazolta a fertőzést. Amíg Szegeden van, viszik esetleg osztályról osztályra, nyilván fertőzhet. Aztán végül átszállítják Halasra, ahol eredetileg egy sokkal kisebb kórház működik, mint Szegeden az egyetemi központban, tehát oda is orvosokat kell átirányítani – Szegedről.
Ugyanez a helyzet az Ajka–Győr–Veszprém háromszögben: Ajkán jelölték ki a központot, oda kell szállítani a 150 000 lakosú, jól felszerelt, nagy kórházzal rendelkező Győr koronavírusosait is. Az is tény, hogy a vírus a nagyvárosokban, nagy népsűrűségű területeken gyorsabban terjed. A legnagyobb magyar városok közül sem Szegeden, sem Debrecenben, sem Győrben, sem Pécsett nem jelöltek ki covidközpontot.
Minden szempontból értelmetlennek tűnik a meglévő kevés szakembert kisebb kórházakban létrehozott központokba vezényelni.