Legalábbis ez derül ki abból a kérdőívből, amit a szakellátásban dolgozó orvosoknak és gyógyszerészeknek küldtek, mint egyfajta konzultációt. A Belügyminisztérium (BM) 352 millió forintért kötött szerződést a nemzetközi Boston Consulting Group (BCG) tanácsadócég magyar leányvállalatával, hogy reformjavaslatot készítsen az egészségügy átalakításáról. Ennek részét képezi az a kérdőív, amit szándékuk szerint 140 ezer egészségügyi dolgozónak küldenek el a hónap végéig. Furcsa azonban az, hogy a BCG szerződése augusztus 7-én lejár, így nyilvánvalóan addig kellene a 140 ezer kérdőívet, illetve azt, amennyit ebből kitöltöttek, kiértékelni. Persze a felmérésből és annak szerkezetéből rögtön kiderül, hogy ez tulajdonképpen nem más, mint sablonszövegekbe ágyazott reform-legitimálási kísérlet.A kérdéssorban ezek a formák dominálnak „Egyetért-e azzal...”, „Szükségesnek tartja-e…” Ezek után jönnek az irányított kérdések, amelyekre általában egytől ötig skálán lehet válaszolni. A kérdésekből pedig már nem nehéz következtetni a reform egyes elemeinek irányára sem.
Miközben fölsejlenek előremutató javaslatok is, mint például ebben az esetben: „Szükségesnek tartja-e Ön egy olyan szakmai ellenőrzési rendszer kialakítását, amely fokozza a betegbiztonságot?”
De bőven vannak semmitmondó, töltelékkérdések is, amelyekre csak egyetlen valódi választ lehet adni, például:
„Egyetért-e azzal, hogy az ellátórendszer struktúrája átalakításra szorul?”, „Indokoltnak tartja-e a telemedicina szolgáltatások veszélyhelyzet utáni fenntartását, fejlesztését?”
Végül olyan kérdések is előfordulnak, amelyek már a rendszer teljes felforgatásának szándékát vetítik előre. Íme: „Egyetért-e azzal, hogy az érintett szereplők által elfogadott életpálya modell bevezetése esetén az egészségügyi dolgozók vagy csak a közfinanszírozott rendszerben dolgozzanak vagy csak azon kívül, a magánellátóknál?”
Ez ugyebár azt a szándékot sugallja, hogy egy orvos (vagy más egészségügyi dolgozó) VAGY az állami rendszerben VAGY a magánellátásban dolgozhatna, egyszerre a kettőben semmiképpen. Márpedig nekünk csak egy egészségügyünk van, és ma és délelőtt ugyanaz a doktor rendel a pajzsmirigy ambulancián, aki délután az endokrin rendelést adja a Csilivili Klinikán. Ezzel pedig vagy a szegény állami ellátást és a gazdag privát ellátást öntenék betonba, jelentősen csökkentve az egységes hozzáférés elvét, vagy egészen egyszerűen mindenkit visszaterelnének az állami szektorba, elsorvasztva a magánellátást. Mind a két lehetőség zsákutcának tűnik, így biztosan nem lehet szétválasztani a magán- és az állami ellátást.
A legnyugtalanítóbb átalakítási szándékokat azonban a következő kérdések sugallják:
- „Az állami szakellátó rendszert jelenleg széttagolt irányítói és fenntartói háttér jellemzi. Egyetért-e azzal, hogy a hatékony működtetés és betegút-szervezés érdekében egységesítésre van szükség?”
- „Egyetért-e azzal, hogy az erősebb irányítási és szabályozási jogkörön felül a fenntartói háttér egységesítésére is szükség van?”
- „Szükségesnek tartja-e, hogy az egészségügyért felelős miniszter irányítási jogkörei erősödjenek az állami szakellátó rendszer tekintetében?”
Ezekből teljesen nyilvánvaló, hogy a kormány itt is ahhoz az eszközhöz nyúlna, mint szinte minden más területen: központosítás, államosítás, közvetlen kontroll.
A járóbetegellátása központosítása gyakorlatilag a szakrendelők miniszteri felügyelet alá vonását, tehát az eddig önkormányzati tulajdonban lévő rendelők államosítását jelentené.
Természetesen az önkormányzatok kezében levő szakellátás párhuzamos kapacitásainak kiküszöbölésére, ésszerűsítésre szükség van. Ehhez azonban nem kell einstandolni a rendelőket. Ennek a vége megint az lehet, mint ami a közoktatásban lejátszódott: a KLIK létrejöttével és a totális központosítással a rendszer bizonyos elemei teljesen működésképtelenné váltak, a beszerzések lebénultak, végtelen hosszúságúra nyúltak, több személycsere és átszervezés után sikerült csak így-úgy újraindítani a folyamatokat.
Itt is hasonló helyzet állna elő: a minisztériumban kell majd meghatározni, hogy mi a helyi igény Békéscsabán.
A 352 millió forintos kérdés az, hogy vajon miért pont a Boston Consulting kapott megbízást a reformterv kidolgozására?
Ennek több oka lehet. Nyilván olyan szakértőkre volt szükség, akik a kormányzati elképzeléseknek maradéktalanul meg tudnak felelni, és akik távol állnak az ágazati lobbiktól. Ezek legitim elvárások. De sokat elárulhat a magyar kormány motivációiról az az interjú is, amelyet a Népszavának adott a BCG hazai vezetője. Ebben így nyilatkozik a szlovákiai egészségügyi reformról, amelyet szintén ez a cég koncepcionált: „Megbízóink közölték, hogy egyelőre nem akarnak többet költeni a rendszerre, viszont az átalakítással feltárt hatékonysági tartalékokat hajlandók visszaforgatni fejlesztésekbe.”
Ez a megközelítés tetszhetett Orbánéknak is: pénzbe ne kerüljön, de azért működjön!Csakhogy ez nem fog menni. Ennek az átalakításnak nagyon komoly költségvonzata lesz. Nem lehet úgy bezárni például a János Kórházat, hogy az ottani kapacitást ne csoportosítsák át előbb máshova, ehhez pedig kórházak bővítésére, vagy újak építésére lesz szükség. Hatalmas költsége lesz annak is, hogy tisztességes szintre emeljék az egészségügyi dolgozók bérét. Ha a bérhelyzet nagyon gyorsan nem rendeződik, akkor egész egyszerűen nem lesz, aki az új egészségügyben dolgozzon.
Szlovákiban pedig hiába volt komoly megegyezés a reform körül, az azóta is inkább egyhelyben áll, mint döcög. Pedig ott hosszú és nyílt társadalmi vita előzte meg, míg itthon ilyesmiről persze szós sem lehet, a legnagyobb titkolózás övezi a kormányzati szándékokat. Pedig a BCG koncepciójában lehetnek jó irányok, a kérdőívéből is felsejlenek előremutató dolgok. Csak nagy a veszélye, hogy örökre megmaradnak koncepciónak, papíron.