A múlt héten látott napvilágot az Állami Számvevőszék(ÁSZ) legutóbbi jelentése, amely a „vészhelyzeti” betegellátás hatékonyságát vizsgálta.
Furcsa módon míg az EMMI minisztere sikertörténetnek látja a sürgősségi betegellátást - hiszen annak minden problémáját egy rendelettel még tavaly év végén megoldotta - az ÁSZ ezt a sikert a vizsgálataiban már nem találta meg. Még akkor sem, ha maga a vizsgálat a 2015-16-17-es éveket foglalta magába, ugyanis azóta a helyzet nem javult, hanem erősen romlott.
Arról, hogy a sürgősségi ellátás pusztán rendeleti úton történő szabályozása miért alapvetően hibás és dilettáns megoldás, itt írtam.
A most megjelent ÁSZ jelentés hosszan foglalkozik a sürgősségi ellátás egyik alapelemével, a mentéssel, és az Országos Mentőszolgálat működésének hatékonyságával, valamint a kiérkezési idővel. Azaz azzal az idővel, amely az egészségkárosodás bejelentésétől a mentő megérkezésig eltelik. A jelentés azt vizsgálta, hogy milyen arányban érnek ki a mentők a bejelentés után 15 percen belül. Itt fontos megjegyezni, hogy amíg mi ezt a 15 perces limitet sem tudjuk teljesíteni még a nagyvárosokban sem, addig ez a 15 perc sok fejlettebb egészségügyi rendszerben a nagyvárosi eseteket tekintve már csak 8 perc.
A mellékelt táblázat tökéletesen mutatja, hogy a kiérkezési idők hogyan romlottak a 2010-es évhez képest, miközben a mentés komoly fejlesztési pénzeket és megduplázott költségvetést kapott.
Az adatokkal kapcsolatban gyakran elhangzik az az ellenérv, hogy míg 2010-ben papíralapú nyilvántartásból összegezték a 15 perces kiérkezések átlagát, addig ez ma már a sokkal pontosabb mérést lehetővé tevő digitális adatokból képződik. Tehát az évről évre romló eredmények magyarázata paradox módon az adatrögzítés és feldolgozás egyre pontosabb volta lehet.
Azaz inkább csak lehetne, ugyanis a Mentőszolgálat 2015-ben befejezte a mentésirányítás korszerűsítését és elkezdte a digitális átállást, amely meglehetősen lassan ért véget és meglehetősen megkérdőjelezhető eredményeket hozott. Hiszen a mentésirányítás átalakítása pontosan a hatékonyabb mentőellátást és gyorsabb kiérkezést lett volna hivatott szolgálni.
Míg 2010-ben a rendelkezésre álló adatok szerint 77,6 százalékban ért ki a mentő 15 percen belül a helyszínre, addig ez 2017-ben már csak 64,9 százalékban volt igaz.
Ráadásul 2016-ban egy apró javulást követően erős visszaesés jellemezte a mentők kiérkezési idejét.Éppen azért, hogy az eredetileg sem túl fényes 2010-es adaton javítani lehessen és hatékonyabb legyen a mentőellátás, számos intézkedés történt, persze leginkább uniós forrásból finanszírozva.
Például a 2015-ben lezárult TIOP program keretében 22 darab új mentőállomás jött létre, 60 mentőállomást felújítottak és elkezdték a mentőautók cseréjét. Csak az ÁSZ vizsgálat idejében, azaz 2015 és 2017 között 12,9 százalékkal növekedett a mentőautók száma. Azaz minden lehetőség megvolt arra, hogy a kiérkezési idő arányszáma jelentősen emelkedjen és minél kevesebb idő teljen el a sérülés bejelentése és a mentő kiérkezése között. Sajnos ez fejlesztések ellenére sem sikerült.
Az ÁSZ jelentés szerint:
„A Semmelweis Tervben a mentésre vonatkozóan meghatározott célok megvalósítása érdekében történtek intézkedések, azonban az intézkedések ellenére a 15 percen belüli kiérkezés idejének aránya romlott. Az Országos Mentőszolgálat bővítette és fejlesztette a mentőállomás-hálózatát, növelte oktatási kapacitását, kialakította mentésirányítási rendszerét, valamint biztosította az ellátás során keletkező dokumentumok elektronikus bevitelét és rögzítését”.
Azaz maga az ÁSZ jelentés is leírja, hogy habár szinte minden adott volt ahhoz, hogy javítsanak a mentőellátás minőségén, ez valahogy mégsem sikerült, és ennek - miután más már nem lehet - egyértelműen menedzsment oka van, azaz vállalatirányítási probléma áll a háttérben, hiszen eszköz, pénz és paripa is adott volt a cél érdekében. Ne felejtsük el azt a szerény tényt sem, hogy 2010-hez képest megduplázódott a Mentőszolgálat költségvetése, sőt a jövő évre rekord összegű pénz áll majd a Mentőszolgálat rendelkezésére: 54 milliárd forint.
Tehát, a kiérkezési mutatók ilyen brutális romlását nem lehet forráshiányra fogni sem.
Hogy mégis milyen konkrét okok állhatnak a jelenség mögött, nem kellett sokáig kutatni, elég volt visszanéznem a levelezéseimet, amelyben feltűnt, hogy egymástól független forrásoktól többször futottam bele ugyanabba a mondatba:
„Az irányítócsoport-vezetőknek szóban kiadták, hogy minden beérkező hívásra mentőt kell küldeni”
Ez pedig sok mindent megmagyaráz, mert amíg a mentőorvos éppen a benőtt körmű beteget szállítja - hova máshova, mint a sürgősségi osztályra - addig az a betege, akit újra kellene éleszteni, végső agóniájában szenved.
Az Országos Mentőszolgálat egyik alapvető feladata lett volna az évek során meghatározni, hogy milyen segélyhívások tartoznak a mentés kategóriájába, és mely hívásokat lehet elutasítania, a beteget megfelelő ellátóhoz továbbküldeni.
Erre volt egy néhány milliárdos uniós forrás, ami elfüstölt az évek során. Ez a néhány milliárd segíthetett volna olyan szoftvert vásárolni, amely a mentésirányító számára olyan kikérdezési protokollt és döntéstámogatási rendszert biztosított volna, amely alapja a korszerű mentésnek.
Ehelyett jelenleg ott tartunk, hogy a mentésirányítót, azaz azt a személyt, aki a mentőt küldi, felelősségre lehet vonni akkor is, ha mentőt küldött és akkor is ha nem. Felelősséggel tartozik akkor is, ha nem küld mentőt, és ebből egészségkárosodás, vagy akár csak panasz is keletkezik, és azért is felelősséggel tartozik, ha már az összes mentőkapacitást felhasználta (egy részüket nyilvánvalóan banális esetekre) és kocsihiány alakul ki.
Ráadásul - mentődolgozók beszámolója alapján - ezen dolgozók képzettsége néha messze elmarad a kívánatostól, nem értik sem a rendszert, sem a mentést magát.
Akárcsak az Országos Mentőszolgálat menedzsmentje, akik politikai megrendelés alapján a „ne legyen balhé” célt úgy próbálják megközelíteni, ahogy feljebb már idéztem, minden hívásra mentőt kell küldeni. Ez a mentalitás tökéletesen nyomon követhető akkor, amikor mentőtiszti kocsit küldenek egy fogfájáshoz, vagy a lábba akadt horog kiszedéséhez is. Sajnálatos módon tudomásul kell vennünk, hogy a mentőszolgálat a sürgősségi ellátólánc nagyon fontos láncszeme, amelyet arra, és csak arra kellene használnunk, amire való: a súlyos, vagy életveszélyes egészségkárosodások ellátásra és megelőzésére.
Nem használható taxinak még a menedzsment utasítására sem. Mert amennyiben ezt nem vesszük tudomásul, úgy csak pont akkor, csak pont oda nem fog megfelelő szintű mentőegység jutni, ahol valakinek az élete múlik ezen. A Mentőszolgálat főigazgatójának pedig a teljes menedzsmenttel mennie kell.
- Mennie kell, mert az ÁSZ jelentés alapján a Mentőszolgálat éppen csak az alapfeladatát, a mentést nem tudja ellátni.
- Mennie kell, mert Magyarországon álmodni sem merünk a nyugat-európai 8 perces kiérkezési időről.
- Mennie kell, mert a Mentőszolgálat költségvetése folyamatosan negatív eredményt produkált.
- Mennie kell, mert a jelenlegi politikai struktúrában mindig kell egy gyalog az asztalon, akiből futó lesz hirtelen, majd amikor a bástyát veszélyezteti, könnyebb őt beáldozni.
- És mennie kell, mert lejárt az ideje, az elmúlt tíz évben a főigazgatók 2-2 és fél éves időközönként adták egymás kezébe a kilincset, és ha jól számolom a 2 és fél év mindjárt itt van.
Ehelyett, ma éppen óriási miniszteri csinnadrattával jelentik be, hogy az Országos Mentőszolgálat milyen új mentőeszközökkel száguldhat majd 15 percen belül a benőtt körmök ellátásához.