Hogyan rázzuk gatyába Budapest egészségügyi rendszerét?
Tulajdonképpen elkezdődött a kampány az őszi önkormányzati választásokra, az ellenzék már túl van egy előválasztáson, tisztázódtak kábé, kik lesznek a jelöltek. Az egészségügyről értelmes szó alig esett, és ahogy a jelölteket elnézzük, könnyen lehet, hogy nem is fog. Pedig a fővárosi ellátórendszer összesen hárommillió embert, az ország teljes lakosságának majdnem harmadát szolgálja ki, és az intézmények jelentős része önkormányzati fenntartású.
A budapesti egészségügyi rendszer felelős a pest megyei betegek jelentős részének ellátásáért is, tehát, mint már említettem, közel három millió embert képvisel a városvezetés, amikor a főváros egészségügyi rendszerét alakítja. Tehát a teljes lakosság csaknem harmadának nevében léphet föl, ezért hangosan és érthetően, kész programokkal kéne követelnie a kormányzattól a jelenlegi teljesen lehetetlen budapesti kórházi struktúra átalakítását.
A meglévő kórházak egy részét át kell alakítani egynapos ellátást végző intézményekké, ahol nemcsak sebészeti jellegű beavatkozást, hanem egyéb, például belgyógyászati kezeléseket is lehet végezni, mint például infúziós kúrákat stb. Sőt, hogy csökkenthessük a daganatos betegek jelenleg elfogadhatatlan sorbanállását a kemoterápiás kezeléseknél, az alacsony rizikójú betegek kemoterápiás kezelését is át lehetne irányítani ezekbe az intézményekbe, szigorú szakmai kontroll mellett, úgy, hogy az onkológiai gondozás maga maradna a fekvőbeteg-ellátásban. A fennmaradó kórházak másik részét pedig át kell alakítani ápolási központtá, vagy rehabilitációs részlegekké. Ezt kell konzekvensen képviselni a mindenkori kormánnyal szemben.
Mégis meg kell próbálni.
El kell érni, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok önálló orvosi munkát végezhessenek, és ne jól idomított diszpécsernek tartsuk őket. Ehhez megfelelő felszerelés és képzések szükségesek, amelyet egy Budapest méretű metropolisz meg kell tudjon szervezni.
Létre kell hozni egy egészségügyi képző és monitorozó intézményt, amely felelős a szükséges továbbképzések megszervezéséért és a minőség fenntartásáért.
El kell érni, hogy a háziorvos többre legyen képes, mint amit ma diagnosztikában és kezelésben tud, így tehermentesítse a szakellátást.
Támogatni kell a csoportpraxisok létrehozását, ahol – függetlenül az állami finanszírozástól – olyan alapellátó orvosok is dolgoznak, akik a háziorvosi szakvizsgán kívül egyéb érvényes szakvizsgával is rendelkeznek.
El kell érni, hogy ezen szakvizsgájukat a csoportpraxisokban használhassák, ha kell fővárosi finanszírozással. Integrálni kell a csoportpraxisokba azon ellátások egy részét is, amely ma még sokszor szak-, vagy a fekvőbeteg ellátáshoz tartoznak, pl.: dietetikus, gyógytornász stb.
Miután az önkormányzatok szerződnek a háziorvosokkal, ezért első lépésként el kell érni, hogy ezek a szerződések a fővároshoz kerüljenek.
A cél az, hogy minél kevesebb beteg legyen kénytelen igénybe venni a fekvőbeteg-ellátást, minél kevesebb betegnek legyen szüksége kórházi kezelésre.
El kell érni, hogy már kisiskolás kortól – amíg ez nem szerepel a tantervben – oktassák a gyermekeket egészségkultúrára. Ehhez szükséges egy oktatógeneráció képzése, kinevelése, amit már most el kell kezdeni.
Azaz Budapestnek is meg kell határoznia a prioritásokat: költünk az egészségügyre, vagy fairtásra és betonozásra pazaroljuk a pénzünket, illetve hagyjuk, hogy a parkolási pénzeket továbbra is ellopják.
A főváros évente cc. 250 milliárd forint felett rendelkezik, ehhez jön még a kerületekben keletkező bevétel. Hogy ezt hogyan és mire költjük, az egészségünkre, vagy betonra, azt az önkormányzatok dönthetik el. Őket pedig mi választjuk.