Annak ellenére, hogy óriási felháborodást váltott ki egy beteg halála, amelyben szerepe lehetett a Honvédkórház szervezetlen és jogszabálysértő működésének, a mai napig minden ugyanúgy megy, mint eddig.
Elhibázott személyi döntésekkel, rossz hr-politikával többször is működőképessége határára taszította a Honvédkórházat a menedzsment, amelynek legmagasabb szintű vezetője egy gépész, haditechnikai menedzser végzettségű vezérőrnagy.
Korábbi tapasztalata az egészségügy területén nincsen.
A válság azzal kezdődött, hogy a vezetés felrúgta a tavasszal a kórház baleseti sebészeivel kötött egyezséget. Ez oda vezetett, hogy a traumatológusok felmondták az önként vállalt túlmunkát. A lavina elindult, rövidesen válság alakult ki a sürgősségi osztályon, és a Központi Anesztezilógiai-Intenzív Osztályon is, majd a PIC (Perinatális Intenzív Centrum, közkeletű elnevezéssel: koraszülöttcentrum) zárt be ideiglenesen, orvoshiány miatt. Végső soron ugyanez a válság, a munkaerőhiány okozhatta – a rendkívül szervezetlen betegellátás mellett – nemrégiben egy ember halálát is.
A Honvédkórház II-es telephelyén ugyanis – információim szerint – szeptember óta nem elérhető a helyszínen radiológus szakorvos az ügyeleti időszakokban, így a helyszíni ultrahang-diagnosztika sem. Amely diagnosztika alapja egy csomó olyan szakma működésének, amit a II-es telephelyen – a volt MÁV Kórházban – még most is gyakorolnak. Így például alapvető fontosságú az ultrahangdiagnosztika a sebészeknek, hiszen ultrahangvizsgálattal sokszor megállapítható, hogy azonnal meg kell-e operálni a beteget, esetleg más vizsgálatra kell küldeni.
A kórházi osztályokat is szabályozó 60/2003-as rendelet kötelezően előírja, hogy általános fekvőbetegosztályokat fenntartó intézményekben kötelezően rendelkezésre kell állnia ultrahang-diagnosztikának. Azaz, egy a sebészetnél sokkal alacsonyabb kompetenciaszintű osztály működésének is jogszabályi feltétele a helyszínen elérhető ultrahang.
A volt MÁV Kórházban szeptember óta tehát úgy működik a sebészet, hogy nem felelt meg a hatályos jogszabályoknak, azaz törvénytelenül.
Az utolsó radiológus távozásakor nemcsak a sebészeti osztályt, de a villanyt is le kellett volna kapcsolni.
Ez azonban nem történt meg, ehelyett a beteget utaztatják a központi telephelyre, ahol néhány órán belül a sürgősségi ultrahangot is képesek elvégezni, a vizsgálat után pedig visszaviszik a beteget a MÁV Kórházba, további ellátásra. Ez az utaztatás, az időveszteség az, ami elfogadhatatlan egy életveszélyes állapotú (vagy ilyen állapot gyanújával bekerülő) beteg esetében. Minél lassabban születik meg a diagnózis, és aztán kezdődik a beavatkozás, annál nagyobb az esélye, hogy az életveszélyes állapotú betegből halott legyen.
A kialakult problémát – az ügyeletben rendelkezésre álló helyszíni radiológust és ezzel a bonyolultabb ultrahang-diagnosztika elérhetőségét – a mai napig nem oldották meg, tehát további betegek életét kockáztatják. Pedig kis erőfeszítéssel lehetne európai szintű, tisztességes, gyors megoldást találni.
Első lépésben azt az osztályt, amelyik nem képes a minimális feltételeket biztosítani, be kell zárni. Majd gondoskodni, a házon belüli megoldásról, azaz a bezárt osztály dolgozóinak átvezényléséről a még működő, másik sebészeti osztályra, ahol minden második napon biztonságosan ellátják az ügyeletet.
Igaz, ebben az esetben meg kell oldani a megoperált betegek elhelyezését is, de miután a Honvédkórház sebészetének az ágykihasználtsága 70 százalék körüli, így ez nem okoz gondot. Ráadásul további ágyak szabadulhatnának fel abban az esetben, ha az egynapos sebészeti eseteket valóban egy nap alatt megoperálnák, és haza is engednék, nem aszalnák ezeket a betegeket még további napokra bent a nagyobb hálapénz reményében, ahogyan ez sok intézményben a napi rutin része.
Azzal az unortodox intézkedéssel is növelhető a rendelkezésre álló ágyak száma, ha ezeket olyan osztályoktól „kölcsönveszik”, ahol alacsony az ágykihasználtság, mint például az Arc- Állcsont- és Szájsebészeti Osztálytól, ahol ez a mutató mindössze 55 százalékos volt 2017-ben.
A kapacitáskiesés, amit a sebészeti osztály bezárása okoz, nem jelenthet gondot, hiszen az átköltözéssel csak a helyszín változik. Altatóorvos- és egészségügyi szakszemélyzet hiánya miatt szabadon álló műtő is van elég. Azokat a betegeket, akiket eddig a II-es telephelyen (a MÁV Kórházban) műtöttek, tehát meg tudják operálni a Honvédkórházban (I-es telephelyen) is.
A II-es telephelyen pedig ugyanezzel a lépéssel egy időben létre kell hozni egy korszerű ápolási egységet, ahol azokat a betegeket lehet tovább gondozni, akik hosszabb, nem aktív betegápolásra szorulnak, vagy szociális okokból nem engedhetők haza.
Hosszútávon nem kerülhető el a Honvédkórház bővítése, de addig is jelentős javulás lenne elérhető, ha nem kórházi osztályokban, hanem mátrixosztályokban gondolkodnának, ahol a kórháznak és nem a kijelölt osztálynak van egy betege.
Persze ezen a fenti, elég összetett megoldáson kívül, van egy gyors és pofonegyszerű: jelezni kell a problémát az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, illetve a Központi Ágynyilvántartó felé, és ekkor – az amúgy mostanában sűrűn váltogatott – országos tisztifőorvos kijelöli azokat az intézményeket, amelyek a sebészeti ügyleteket megoldják. Persze ebben az esetben a II-es telephely dolgozóit kellene kényszerszabadságra küldeni.
Akárhogyan is, minden megoldás jobb lett volna, mint a jelenlegi rendszerben működtetni tovább a II-es telephelyet, meglehetősen vitatott szakmai színvonallal. Hiszen egy életveszélyes állapotú beteget, akinek azonnali életmentő beavatkozásra van szüksége, a 12 óra után megszerzett diagnózis után még 23 óráig nézegetni, várakozatni, komoly szakmai mulasztásnak minősül.
Ráadásul ez a beteg a vesszőfutását az I-es központi telephelyen kezdte, ahol ugye van ultrahang-diagnosztika – és ahonnan úgy küldték tovább a sürgősségi osztályról vizsgálat nélkül, hogy tudták, valószínűleg szüksége lesz ultrahangra, ami a II-es telephelyen nem elérhető.
A beteg végül a Honvédkórház szervezetlensége és szakszerűtlen ellátása miatt sajnos meghalt.
A Honvédkórház szervezetlenségének sok oka van. A legfontosabb ok talán az, hogy a vezetés tapasztalatlan mind menedzsment, mind egészségügyi területen. Emellett komoly szerepe lehet a túlzott, „jelentem-leléphet” bokacsattogtató katonai bürokráciának, harmadrészt a magyar államszervezetben különösen szerencsétlen helyzet az, amikor két, egyébként teljesen független hierarchiában működő, és egyébként is sok belső problémával küszködő szervezet határterületein működik valami: a honvédség és az egészségügy birkózik egymással, és problémák esetén mindig lehet a másikra mutogatni.
A „jelentem-leléphet” bürokráciát könnyen megértheti bárki, aki elolvassa a Magyar Honvédség Egészségügy Központjának Szervezeti és Működési Szabályzatát. Amelyben, mint egy indiántáborban, a törzsfőnöktől kezdve a vezénylő zászlósig minden megtalálható, és persze bizottságok és munkacsoportok tömkelege is.
A Tapasztalat feldolgozó munkacsoporttól a Szervezeti egységszintű Tapasztalat-feldolgozó Munkacsoportig. Ez utóbbi szemmel láthatóan munka nélkül lehet.
Az egész egy nagy vízfej, amelynek létét mindig külső előírásokkal, NATO-kötelezettségekkel magyarázzák. Ezek persze sokszor csak féligazságok, álmagyarázatok. A bürokratikus rendszernek pedig az az eredménye, hogy
a honvédség még a kutató-mentő helikoptereit is félórás jelentésküldözgetések után tudja megemelni.
Egy dologban azonban teljesen világosan fogalmaz az SZMSZ, ez pedig a parancsnok felelősségi területe és kötelezettsége:
„A parancsnok az MH EK élén álló egyszemélyi felelős vezető. Gyakorolja a hivatásos, szerződéses és a közalkalmazotti állomány felett a vonatkozó jogszabályokban meghatározott munkáltatói jogköröket és személyügyi hatásköröket” (…) „A parancsnok szolgálati elöljárója és hivatali felettese az MH EK teljes személyi állományának…” „Feladatkörében a meghatározott keretek között önállóan, oszthatatlan és személyes felelősséggel jár el…” „Felelős a működés mindenoldalú biztosításáért…” „Betartja és betartatja a törvényességet…” „Elemzi a gyógyító tevékenység kulcsfolyamatait és a minőségirányítási rendszeren keresztől figyelmemmel kíséri azok folyamatos fejlesztését, fenntartva a minőségirányítási tanúsítást.”
Ennek megfelelően kell levonni a konzekvenciákat, mind a parancsnok, mind a bukott mentőfőigazgatóból lett megbízott sürgősségi osztályvezető és természetesen az orvosigazgató és a sebészeti osztályvezető tekintetében.