Nem csak tartunk Bergamo fele, de már hetek óta ott vagyunk

A koronavírus-járvány áldozatainak száma aggasztóan emelkedik, és ha a kormány tényleg meghúzza, amiről napok óta szivárogtat, miszerint az amúgy is kritikus helyzetben a karácsonyi időszakra felpuhítja a korlátozásokat, akkor tényleg durva évkezdetre számíthatunk 2021-ben.

A járvány közvetlen áldozatainak számát kétféle módon csökkenthetjük. 

Jól szervezett, hatékony egészségügyi ellátással egyrészt. Erről a rendszerről viszont pontosan tudjuk, hogy alapállapotban is nagyon messze van a jól szervezettségtől, most pedig éppen összeomlóban van: a lélegeztetőgépen kezelt betegek halálozási aránya a legelmaradottabb országok szintjét súrolja. Nincs elég szakszemélyzet a tisztességes ellátáshoz, így a beteg túlélése sokszor nem a dolgozók szaktudásán és a korszerű eszközökön múlik, hanem a szerencsén.Az egészségügyi ellátórendszer szervezettségén és hatékonyságán – nemzetközi segítség nélkül – javítani, de rontani sem nagyon lehet. Ez összeomlott, meglátjuk a végén, mi marad a romok alatt.

A másik módszer pedig a fertőzöttek számának csökkentése. Egyszerű matek: kevesebb fertőzött, kevesebb beteg, kevesebb halott. Ameddig vakcinánk nincs, egy vírus okozta a járvány csakis úgy kontrollálható, ha csökkentjük a lehetséges fertőzési alkalmak számát, tehát az emberi kontaktusokat. Magyarul úgy kell szabályozni a mozgásunkat, tevékenységünket, hogy lehetőleg ne terjesszük a vírust.

Csakhogy a kormányzat rendre késve és rossz járványszabályokkal próbált reagálni, kritikus szintre csökkentve a járványügyben már amúgy is megfáradt közvélemény együttműködési készségét. Teljesen feleslegesen zárták le a határokat, amikor a vírus már itthon, szociális és egészségügyi intézményekben terjedt szűrések nélkül. Káros és csak a lakosság bosszantását szolgálja az idősek vásárlási sávja is, miközben bármikor, bármely üzletben egyszerre több százan vagy akár ezren is lehetnek.

Most pedig Müller Cecília és a kormány azt lebegteti, hogy a karácsonyi időszakban majd speciális, enyhébb szabályozások jönnek.

Én magam nem vagyok karantén-dzsihádista, de ez most megrémített. Amennyiben nem korlátozzák valamilyen ésszerű módon a karácsonyi vásárlási rohamot, akkor az új év első heteiben az óévből még ki sem józanodva, temetőről temetőre járhatunk. Hogy ez ne így legyen, és menthessük a menthetőt, életben tartsuk valahogy a gazdaságot, a munkahelyeket, ahhoz racionális és átlátható szabályok kellenek. Igen, pontosan tudom, hogy mennyire fontos a munkahelyek megtartása és azt is, hogy a kereskedelem legfontosabb időszakában vagyunk. Éppen ezért semmiféleképpen nem szabad teljes vesztegzárat bevezetni. 

Viszont azonnal home office-ba kellene küldeni mindenkit, akit csak lehet, egyéb esetekben a munkahelyeken is kötelező maszkviselést kell bevezetni. Megfontolandó az általános iskolák legfelső évfolyamainak, a 7. és 8. osztályoknak átállítása digitális oktatásra, de minimális követelményként a maszkok kötelező használata tanórák alatt is minden osztályban, gyakori szellőztetés mellett. Sajnos sem a bölcsődéket, sem az óvodákat, sem az iskolák alsó tagozatait nem lehet bezárni, mert akkor a szülők sem tudnak dolgozni. Azaz rosszabb esetben a lélegeztető gép mellől vonjuk el ezzel a szakszemélyzetet, „jobb esetben” pedig a munkanélküliek számát gyarapítanánk. Annak viszont, aki meg tudja oldani – természetesen nagyszülői segítség nélkül, hiszen őket védeni akarjuk –, lehetővé kell tenni, hogy maradhasson otthon gyermekével, ne minősüljön igazolatlan hiányzásnak. Ezzel csökkenteni lehet az iskolában a tanulók számát. 

Be kell fejeznie az államnak a baszakodást a 100 százalékos táppénzek körül,alanyi jogon kell járnia az egészségügyi és szociális szektorban dolgozóknak, valamint az oktatásban dolgozóknak is, amennyiben koronavírus-fertőzöttek. Célszerű lenne ezt kiterjeszteni más dolgozókba is, hogy csökkentsük azok számát, akik az állásukat féltve fertőzötten is bejárnak. És igen valódi segítség kellene a munka nélkül maradtaknak, a vállalkozásoknak.Nem idősávokat kell létrehozni a vásárláshoz, hanem korlátozni az egy adott légtérben egyszerre jelen levő vásárlók számát.A családok kormányának ingyen elérhetővé kellene tennie a PCR-tesztelést. Friss negatív tesztekkel, maszkban elvivős halászlével lehet biztonságos a karácsony. Tessék megérteni nem tartunk Bergamo fele, hanem már hetek óta ott vagyunk!

Szükség lenne még persze – bár az adatdobálózás Müller Cecília szerint sehova sem vezet – őszinte kommunikációra, pontos adatokra.