"Az is gyakran előfordul, hogy ugyanabban a műtőben operálnak meg két beteget"

Baz megye: két műtét egyszerre, egy műtőben.

2012-2013-ban elkezdte az akkori egészségügyi vezetés kötelezni az összes OEP-finanszírozással is működő egynapos sebészeti- és fekvőbetegellátást nyújtó intézményeket arra, hogy töltsék fel az aktualizált várólistájukat az OEP központi szerverére.

Abban az időben egy OEP-finanszírozással is működő magánintézményt vezettem, ahol ez szinte értelmezhetetlen feladat volt. Hiszen nem volt várólistánk, minden második héten volt például érsebészeti műtét, és alkalmanként, amikor beteg jött, sérvműtét. De várnia senkinek nem kellett, így is lett volna még kapacitás elég.

Ennek ellenére vezetni kellett a várólista nyilvántartást, így lett az érsebészeti várólistánk kéthetes.

Valószínűleg más magánszolgáltatónak is hasonlóan kellett akkoriban eljárnia, így torz, valótlan adatokat tartalmazott az OEP nyilvántartása. Ráadásul a nyilvántartást az állami kórházak teljesen össze-vissza vezették, a műtétre várakozók – ahogy sokszor még most is – jobbára a főorvos úr noteszében voltak bejegyezve. 

Ebből persze az következett, hogy iszonyatosan pontatlan és megbízhatatlan volt ez a nyilvántartás, és erre hivatkozott a minap az egészségügyi miniszter, amikor 70 ezres várólistát emlegetett 5 évvel ezelőttről.A várólista-nyilvántartás úgy 2015-2016-ra vált kezelhetővé, és azóta ad többé-kevésbé reális képet. Mert azokról a betegekről, akik a főorvos úr noteszában előkelő helyen vannak, továbbra sem tudunk, ők megjelennek hirtelen, akut panaszokkal ügyeleti időben, amikor a főorvos úr ügyel.

Végignéztem az összes január hónapban publikált várólistaadatot 2016-tól a mai napig: az éves várólistán szereplő adatok alig-alig változtak, kivételt jelent 2016 januárja, amikor még 34 618-an vártak valamilyen beavatkozásra, míg az összes többi évben, ebben az időszakban stabilan 27-28 ezren szerepelnek a várólistán, mindössze pár száz fős eltéréssel.

Tehát alapvetően a várólisták tartalma és számadatai az elmúlt években nem változtak, bárki bármit mondjon.Azonban az egészségügyben sokkal komolyabb problémák alakultak ki például a sebészeti ellátások területén, ahol főképpen az altatóorvos-létszámhiány miatt egyre kreatívabb megoldásokra kényszerülnek a kórházak a várólisták szinten tartása érdekében.Így lehet ez például a BAZ Megyei Kórházban is, ahol pár éve összevonták a miskolci Semmelweis kórház és a BAZ Megyei Kórház Általános Sebészetét és az Urológiai osztályát, úgy hogy az intenzív osztályos kapacitást nem bővítették ennek megfelelően, jelenleg is csak 16 intenzíves ágy működik a 24-ből. Nemrég levelet kaptam egy aggódó kórházi dolgozótól, aki arról ír, hogy a veszélyes műtéteken átesett betegeket sem tudják intezív osztályon elhelyezni:

„A hirtelen megnövekedett betegszámot a műtétes szakmák sem tudják ellátni, az operatív szakmák képviselőinek sokszor csak a »saját betegekre« marad energiája valamint folyamatos a politikai nyomás a kórházbezárások miatt megnövekedett várólista csökkentésére, ennek következtében az akut azaz sürgős műtétek háttérbe szorultak. Így alakulhatott ki az az íratlan szabály az egyik sebészeti osztályon, hogy a »hosszú várólista miatt« elektív azaz tervezett  műtét, sürgős műtét miatt nem maradhat el, így például egy délelőtt érkező vérhányással jelentkező páciensnek sokkal kisebb a túlélési esélye, mivel délután 4 óráig szinte soha nincs szabad műtő. Ennek eredménye hogy mivel sok akut beteget később operálnak meg, így magas a vérzéses vagy septikus shockos kritikus állapotú betegek aránya, ami tovább terheli a csökkent kapacitással működő intenzív osztályt.”

(...)

„Mivel intenzív osztályos ágyat fenntartani  nagy kockázatú műtéten átesett páciensek számára szinte lehetetlen így, a nagyérműtétek, máj- vagy hasnyálmirigyműtétek után a betegeket osztályos őrzőkbe helyezik el, ahol szintén nincs elegendő orvos és nővér illetve általános az eszközhiány. Ezt a jelenséget a dolgozók csak »orosz rulettnek« nevezik, nem véletlenül.”(...)

„A megnövekedett ellátási területhez az infrastruktúra is kevés, fertőző betegeket nem tudnak elkülöníteni, így az utóbbi időben nagyban megnövekedett a kórházi fertőzések száma a kórházban.”

És még nincs vége:

„Az alacsony dolgozói létszám és műtői kapacitás miatt az is gyakran előfordul, hogy ugyanabban a műtőben operálnak meg két beteget, a sürgős halaszthatatlan műtéti indikáció miatt. Ez szakmai szempontból elfogadhatatlan.”Ez már a beteg veszélyeztetése, az egy műtőben egyszerre két beteg pedig az alapvető orvosetikai határok átlépése. 

Az, hogy az akut ellátást igénylő beteggel szemben az elektív, tervezett és természetesen borítékkal is megjelenő betegellátás előnyt élvez, nem helyi sajátosság, több különböző orvos ismerősöm is megerősítette, hogy ez náluk is így van. Azaz a jelenség országos trendnek látszik, legalábbis ott, ahol nincs külön műtő és személyzet fenntartva beérkező akut, sürgős betegeknek. 

Mert a tervezett programnak le kell mennie, különben tovább nő a várólista és elmarad a hálapénz is.Addig, amíg üres műtő még akadna sok helyen az országban, személyzetből már egyre kevesebb van, nincs altatóorvos, asszisztens, műtősnő és műtőssegéd sem elég. 

Így elkezdődik a farsang az egészségügyben, aki van, az éppen annak öltözik, aki nincs, így lesz az urológusból sürgősségi orvos, a kardiológusból altatóorvos... Sokkal inkább ezzel kellene foglalkoznia a miniszternek és az államtitkárának, mint a várólisták adatai között elveszni. 

Ahogy nézem, ezt megteszi helyettük Matolcsy az MNB frissen kiadott 330 pontjában, de erről majd később.